Állami vállalatok vezetőinek indított képzést az ÁSZ
2018. September 29. 08:00
Az Állami Számvevőszék állami tulajdonú gazdasági társaságok vezetőinek képzésével folytatja az etikus vezetőképző programot.
A hivatal közleménye szerint a Fókuszban az állami vállalatok - konferencia és közpénzügyi vezetőképzés című kurzus 25 vállalatvezető képzését biztosítja. Domokos László, az ÁSZ elnöke a program indító konferencián hangsúlyozta: az állami szférában nem a nyereség, hanem az eredményesség és a hatékonyság a legfontosabb. Ezek értékeléséhez pontosan ki kell jelölni az intézmények céljait és meg kell határozni a teljesítménymérés szempontjait.
Közölte egyúttal, hogy az ÁSZ és a Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Karával a közszolgáltató szervezetek versenyképességét erősítő modellt dolgoz ki. A számvevőszéki ellenőrző rendszer erre alapozva vizsgálná, hogy az állami tulajdonú gazdasági társaságok rendelkeznek-e a feladataik ellátásához szükséges eszközökkel - tette hozzá. Előadásában Domokos László javasolta többek között az állami vállalatok beruházásainak összehangolását, valamint a társaságok felügyelőbizottsági feladatainak felülvizsgálatát.
Állami vállalatok vezetőinek indított képzést az ÁSZ
Az állami feladatellátásban az ÁSZ tudására szükség van, ezért stratégiai partner - emelte ki Bártfai-Mager Andrea nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter. A miniszter a legfontosabb célok között említette a szolgáltatások központosítását és az állami szerepvállalás erősítését az energetikában. 2015-ben országgyűlési határozat bízta meg az etikus közpénzügyi vezetőképzés támogatásával és tanácsadói tevékenységének kibővítésével az ÁSZ-t. Ennek értelmében tavaly a múzeumi igazgatók, idén pedig a gyermekvédelmi és szociális intézmények, majd az önkormányzati vállalatok vezetői kapcsolódhattak be az etikus közpénzügyi vezetőképző programokba.
MTI/T.D.