Akcióterv a több beruházásért
2018. June 17. 08:11
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter közölte: a kormány akciótervet dolgoz ki annak érdekében, hogy Magyarország még vonzóbb célpont legyen a beruházások számára, amelyek megnyeréséért globális szinten intenzív verseny folyik.
Az Amerikai Kereskedelmi Kamara üzleti fórumán a miniszter elmondta, ahogy korábban is volt már rá példa, úgy most is szívesen fogad javaslatokat a kamara tagjaitól. A hónap végén találkozik Palkovics László innovációs és technológiai miniszterrel, akivel az összegyűjtött javaslatok alapján véglegesítik a tervet, amelyet továbbítanak a kormánynak. A tárcavezető a következő uniós ciklus költségvetési javaslatáról szólva kiemelte, határozottan ellenzik az adókulcsok egységesítését az Európai Unióban. Hangsúlyozta: az adócsökkentések politikai és gazdasági teljesítményen alapulnak, "nem ingyenesek".
Most is szívesen fogad javaslatokat a kamara tagjaitól Szijjártó Péter
Arra is kitért, hogy a transzatlanti gazdasági, politikai és biztonsági együttműködés gazdasági része gyengül, az EU, az Amerikai Egyesült Államok és Kína kapcsolatát kereskedelmi viták feszegetik. Magyarország érdeke az, hogy a kereskedelem minél szabadabb és mindenki számára egyenlő feltételeket biztosító legyen - húzta alá. Összegzésképpen a tárcavezető elmondta, hogy a jelenlegi nagy kihívásokkal teli globális környezetben Magyarországnak meg kell dupláznia az erőfeszítéseit a versenyképesség javítása érdekében. Ezt a célt szolgálják szerinte a további adócsökkentések, illetve azok a lépések, amelyek segítik az átállást a következő globális gazdasági korszakra.
KKM/T.D.