A további közigazgatási reformmal érdemes várni a választásokig Navracsics Tibor szerint
2013. February 22. 09:23
Navracsics Tibor, a közigazgatási és igazságügyi miniszter a járási rendszer kialakításáról rendezett csütörtöki budapesti konferencián beszélt a közigazgatás átalakításáról.
"Nagyjából mi ennyit tudtunk a négy év során megtenni, az alapokat lefektettük, most működtetjük a rendszert, és 2014 tavaszán meg kell vitatunk az eddigi eredményeket, hogy azután akár mi, akár mások, de reményeim szerint alapvetően ezen nyomvonal mentén tovább tudják folytatni a közigazgatás átalakítását" - fogalmazott Navracsics Tibor.
A miniszter az átalakítás jelentős lépésének nevezte a járási rendszer kialakítását. Szerinte a járási rendszer lényege a rugalmasság, és a rendszer csak akkor tud jó eszköz lenni, ha az állam sem csinál presztízskérdést abból, hogy alapegységei hogyan működnek, és az önkormányzatok sem tekintik riválisnak vagy ellenségnek a járási hivatalokat.
Navracsics Tibor a közigazgatás személyzeti kérdéseire kitérve azt mondta: a munkakör alapú teljesítményértékelés mellett kézenfekvő a munkakör alapú bérezés bevezetése is, hiszen más felelősséget jelent egy járási hivatalban vagy egy országos hatáskörű hivatalban hatósági munkát végezni.
MTI/MCOnet