A Török Köztársaság miniszterelnöke Magyarországra látogat
2015. February 18. 11:12
Ahmet Davutoğlu török miniszterelnök 2015. február 24-én hivatalos látogatásra érkezik hazánkba, amelyhez kapcsolódóan a Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) Magyar - Török Üzleti Fórumot szervez.
A látogatás keretében megrendezik a két kormány magas szintű stratégiai tanácsának következő ülését is - mondta még korábban Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter törökországi hivatalos útján, ahol a török kormányfővel, Mevlüt Çavuşoğlu külügyminiszterrel és Taner Yıldız energiaügyi miniszterrel tárgyalt.
A Török Köztársaság miniszterelnökét üzletember delegáció kíséri majd, melynek célja magyar üzleti kapcsolatok létesítése. A Budapestem megrendezésre kerülő Magyar - Török Üzleti Fórum előadássorozatában tájékoztatást kaphatnak a török üzleti környezetről valamint befektetési lehetőségekről mind a HIPA, MNKH, MKIK, mind pedig a török delegáció által tartott Healthcare Tourism és egyéb befektetés ösztönző előadásaiban. A török cégek a gazdaság több ágazatát képviselik, és kétoldalú tárgyalásokat is terveznek a potenciális magyar üzleti partnerekkel.
Ugyanekkor a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) tőkebevonási ismeretek témában tanfolyamot is szervez. A képzés célja a magyar vállalkozások forrás-, illetve tőkebevonási ismereteinek, képességeinek fejlesztése, ezen keresztül pedig a befektetéseket vonzó tulajdonságaik javítása. 2015. február 24-25-én a résztvevő vállalkozók korszerű piaci, üzlettervezési, pénzügyi, forrásbevonási és cégprezentációs ismereteket szerezhetnek a HIPA fórumán.
-kt-