A Teva hosszú távon elkötelezett a magyarországi beruházások mellett
2013. May 03. 10:30
A Teva gyógyszeripari cégcsoporttal kötott stratégiai megállapodást a kormány nevében Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter Budapesten.
Stratégiai megállapodás a Teva-cégcsoporttal
A Teva Magyarország Zrt. az izraeli Teva gyógyszeripari csoport, a világ vezető generikus gyógyszergyártójának tagja és a cégcsoport európai központja. A Teva 1993-ban kezdte meg magyarországi működését, kezdetben gyógyszerforgalmazóként. A debreceni Biogal gyógyszergyárat 1995-ben, a gödöllői Humán cégcsoportot pedig 2000-ben vásárolta meg.
Varga Mihály miniszter az aláírás előtt elmondta: a gyógyszeripar Magyarországon több mint 13 ezer embernek ad munkát, ráadásul az iparágban létesülő 10 munkahely további 23 állás létrejöttét segíti elő.
A megállapodást Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Szabó László, a Teva Magyarország Zrt. vezérigazgatója írta alá
A miniszter kifejtette, hogy 2011-ben 7,5 milliárd forintot fizetett be a cég a költségvetésbe adó és járulékok formájában. Magyarország növekedéséhez az ilyen multinacionális cégek teszik hozzá a legtöbbet, ezért a kormány stratégiai partnerként tekint a Tevára.
A kormány eddig több mint húsz külföldi érdekeltségű magyarországi nagybefektetővel kötött hasonló megállapodást és 40 ilyet tervez aláírni.
Fotó:NGM
MTI/MCOnet