A tejtermelésben mára Európa élvonalába tartozunk
2018. December 02. 09:43
Nagy István agrárminiszter az Óvártej Zrt. üzemcsarnokának avatásán kijelentette: a tejtermelésben mára Európa élvonalába tartozunk.
Nagy István beszédében arra emlékeztetett, hogy Mosonmagyaróváron 115 évvel ezelőtt kezdődött el a sajtgyártás. A miniszter szerint a fejlesztés nemcsak az Óvártej Zrt, a város, hanem a magyar agrárium számára is fontos lépés. A tárcavezető arra is emlékeztetett, hogy az iparágat érintő nehézségek ellenére sikerült stabilizálni az állattenyésztés, illetve a szarvasmarha ágazat helyzetét.
Sikerült stabilizálni az állattenyésztés, illetve a szarvasmarha ágazat helyzetét
Nagy István kiemelte: az ágazat egészére jellemző növekedés megtartásához a legfontosabb cél a versenyképesség növelése, amely a folyamatos megújulással érhető el. Az Agrárminisztérium éppen ezért egy újabb, 50 milliárd forintos pályázatot írt ki az élelmiszeripar számára. A felhívás keretében 40 milliárd forint az élelmiszer-feldolgozó üzemek, 10 milliárd forint pedig borászati üzemek fejlesztésére használható fel. Az új üzemcsarnok 1,5 milliárd forintos fejlesztés révén valósult meg.
AM/T.D.