A miniszterelnök beszédével kezdődött meg a parlament aktuális ülésszaka
2013. February 12. 09:27
Orbán Viktor hétfői napirend előtti felszólalásában az Országgyűlésnek beszámolt az uniós csúcson történt egyeztetésekről és elért eredményekről. A miniszterelnök a legfőbb jövőbeli feladatként a célzott gazdaságfejlesztést, és ezáltal a munkahelyteremtést jelölte meg.
A kormányfő úgy fogalmazott, hazánk legnagyobb sikere, hogy az elkövetkező hét évre a lehető legkedvezőbb pozícióba került az unió politikai és gazdasági sakktábláján.
Magyarország 2004-es uniós csatlakozása óta még nem értünk el ilyen sikert – fűzte hozzá, kiemelve, hazánk az európai költségvetési tárgyalásokon „lényegében mindent elért, amit el lehetett érni”. Magyarország a tekintélyes második helyet érte el Európában az egy főre jutó uniós pénzek tekintetében – jelentette ki. Orbán Viktor rámutatott, míg az előző hét esztendőben minden magyar emberre 660 ezer forint uniós forrás jutott, addig ez az összeg a következő hét évben fejenként 712 ezer forint lesz. Még soha ennyi uniós támogatás nem jutott Magyarországon egy főre – jegyezte meg.
Orbán Viktor hétfői napirend előtti felszólalásában az Országgyűlésnek beszámolt az uniós csúcson történt egyeztetésekről
Szólt arról is, hogy a hazánknak 2014 és 2020 között járó 2080 milliárd forintos pozitívum a bruttó nemzeti jövedelem 3,6 százalékának felel meg. Emellett megmarad az áfaelszámolás lehetősége, és sikerült megvédeni az uniós fejlesztések 85 százalékos támogatási részarányát is – sorolta, hozzátéve, ez évi 210 milliárd forint megtakarítást jelent a magyar büdzsének.
MTI/MCOnet