A mezőgazdaságnak is szüksége van technológiai fejlődésre
2017. June 15. 13:35
Feldman Zsolt agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár a CLAAS Hungária Kft. 20 éves jubileumi ünnepségén arról beszélt, hogy a kormány partnere a vállalat a mezőgazdasági gépgyártásban, hiszen a megfelelő technológiai támogatással lesz sikeres a magyar mezőgazdaság.
Feldman Zsolt elmondta, hogy a magyar mezőgazdaság kibocsátásának negyven százaléka gabonából és olajos növényből származik, majd kiemelkedő eredménynek nevezte, hogy több mint 55 százalékkal nőtt a magyar mezőgazdaság kibocsátása a 2010-es évhez képest. A CLAAS Hungária Kft-ről szólva elmondta, hogy jelentős szerepet tölt be a mezőgazdaság fejlődésében. A tárca 2012-ben közreműködött a cég fejlesztési központjának és raktárának átadásán, 2015-ben pedig üzemeik bővítésével valamint tanüzemük felújításával megalapozták a következő 20 évet.
Feldman Zsolt agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár hangsúlyozta, hogy a magyar mezőgazdaság akkor sikeres, ha rendelkezésére áll a megfelelő technológiai támogatás
Feldman Zsolt kijelentette, hogy az Irinyi terv keretében megvizsgálják a fejlesztési lehetőségeket a mezőgazdasági gépgyártás területén. A kormány kiemelt célja, hogy elősegítse a magyar agrárium, ezáltal az ország fejlődését. A mezőgazdaság évről évre innovációalapúvá válik, ebben a szellemben készül a Digitális Agrár Stratégia. Áttekintjük a mezőgazdasági gépészet képzésfejleszétési lehetőségeit a középiskolai és felsőoktatásban egyaránt – hangsúlyozta a helyettes államtitkár.
/T.D.