A legnagyobb nemzetközi digitalizációs szakkiállításon vesz részt Magyarország
2018. June 12. 14:12
A németországi Hannoverben rendezett CeBIT-en megnyílt a magyar a 400 négyzetméteres nemzeti stand.
Deutsch Tamás, a Digitális jólét program miniszterelnöki megnyitó beszédében kiemelte, hogy a magyar digitális gazdaság "európai szereplővé vált", az ágazat jelentőségét mutatja, hogy a hazai össztermék több mint 20 százalékát állítja elő, és a munkavállalók több mint 15 százalékát foglalkoztatja. Magyarország másodszor vesz részt nemzeti standdal a CeBIT-en, a péntekig tartó rendezvényen 21 vállalkozás mutatkozik be, 12 kiállítóként, 9 pedig szakmai előadóként. A nemzeti stand révén "be tudjuk mutatni a magyar digitális gazdaság figyelemreméltó, európai összevetésben és számon tartott teljesítményét" - mondta Deutsch Tamás.
A legnagyobb nemzetközi digitalizációs szakkiállításon és vásáron 70 ország 2800 kiállítója mutatja be termékeit
Kiemelte, hogy a standra és a résztvevők felkészítésére fordított 340 millió forint költségvetési forrás "nagyon jól kamatozó befektetés", mert a "legpesszimistább" számítások szerint is ennek az összegnek a harminc-negyvenszeresét éri majd el a németországi nagyvárosban rendezett fórum révén megkötendő üzletek összértéke. A CeBIT-en mintegy 70 ország 2800 kiállítója mutatja be termékeit és szolgáltatásait, a szervezők 200 ezer látogatóra számítanak. Az új elképzelés szerint a CeBIT a digitális gazdaság legújabb irányzatairól szóló konferencia, vásár és kapcsolatépítő fórum, amely nyitott fogyasztók, főleg a fiatalok felé és a nagy nyári szabadtéri zenei fesztiválokra jellemző attrakciókkal igyekszik új célcsoportokat megszólítani.
MTI/T.D.