A kormányzat nyitott a blockchain technológiák bevezetésére
2018. January 26. 13:27
A budapesti Blockchain Competence Center megnyitóján Deutsch Tamás, a Digitális Jólét Program végrehajtásáért felelős miniszterelnöki biztos közölte, hogy a kormányzat nyitott a blockchain technológiák bevezetése iránt, keresi a partnereket, akik segíthetnek megadni a közös választ erre a kihívásra.
A cél az, hogy az ország regionális vezető szerepre tegyen szert a pénzügyi (fintech) és blockchain technológiák terén, illetve, hogy olyan, biztonságosan használható digitális technológiák nyerjenek teret, amelyek növelik a polgárok életminőségét és versenyképességét, valamint hozzájárulnak digitális kompetenciáik gyarapításához. Közlése szerint ez év közepére elkészül Magyarország fintech-stratégiája, de hasonló dokumentum készül a blockchain-fejlesztésekkel kapcsolatban is, a kormányzat elé pedig az iparági szereplőkkel közösen kidolgozott anyag alapján kerülnek majd intézkedési, így törvényalkotási javaslatok.
A blockchain technológia a gazdasági tranzakciók kikezdhetetlen nyilvántartása
A blockchain technológia a gazdasági tranzakciók kikezdhetetlen nyilvántartása, amelynek révén a fizikaiak után teljesen egyedi, törölhetetlen és másolhatatlan "digitális tárgyak" hozhatóak létre, ennek gazdasági hatása pedig ahhoz lesz hasonló, amilyet az internet elterjedése gyakorolt a médiaiparra.
MTI/T.D.