A kormány tartja a hiánycélokat
2010. October 12. 06:00Varga Mihály elmondta azt is, hogy Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a vasárnapi kormányülésen számolt be washingtoni tárgyalásairól. A gazdaságpolitikában eddig megtett változások egyre inkább bizalmat ébresztenek azokban, akik az országot finanszírozzák - tolmácsolta a miniszter beszámolóját az államtitkár. Hozzáfűzte még, hogy a miniszter hitelminősítőkkel is találkozott, akik arról számoltak be, hogy az ország és a térség kilátásai egyre jobbak.
A jövő évi büdzsét firtató kérdésre elismerte, hogy az iszapömlés miatti állami segítségnyújtás nagysága ma még megbecsülhetetlen. Véleménye szerint a jövő évi költségvetést úgy kell összeállítani, hogy a legfontosabb célokra fedezetet nyújtson, és olyan adórendszer-módosítás társuljon hozzá, amivel elindulhat a munkanélküliség csökkenése. Olyan gazdaságpolitika kell, amely a növekedés többletforrásain keresztül tudja az egyensúlyt is fenntartani - mondta.
"Magyarország továbbra is kitart álláspontja mellett! A kormány tűzön-vízen át tartja az idei 3,8 százalékos és a jövő évi 3 százalékos hiányt!" - jelntette ki Varga Mihály, Miniszterelnökséget vezető államtitkár
A jövő évi büdzsét firtató kérdésre elismerte, hogy az iszapömlés miatti állami segítségnyújtás nagysága ma még megbecsülhetetlen. Véleménye szerint a jövő évi költségvetést úgy kell összeállítani, hogy a legfontosabb célokra fedezetet nyújtson, és olyan adórendszer-módosítás társuljon hozzá, amivel elindulhat a munkanélküliség csökkenése. Olyan gazdaságpolitika kell, amely a növekedés többletforrásain keresztül tudja az egyensúlyt is fenntartani - mondta.
A jövőre tervezett egykulcsos személyi jövedelemadól csak annyit mondott: nincs még pont a végén, olyan adórendszert kell alkalmazni, amely a munkára ösztönöz, és a munkahelyteremtést is szolgálja. 16 százalékos lesz az szja, arányos adózás lesz, amely egyetlen fontos szempontot vesz figyelembe: a népességcsökkenés megállítását, a gyermekvállalás ösztönzését - hangsúlyozta.
Forrás: fidesz.hu Belföldi hírek - www.belfoldihirek.com[matesz]