A kormány számára fontos, hogy segíteni tudjanak a családokon és az ország versenyképességén
2013. June 14. 10:51
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter Budapesten értékelte az utóbbi három év gazdaságpolitikáját a Fidesz Magyarország jobban teljesít című rendezvénysorozatának keretében tartott előadásában.
A rendezvényen Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője megnyitó beszédében hangsúlyozta: az utóbbi három év a gazdaságpolitikában a válságkezelésé volt, de mára vannak pozitív hírek. A legkedvezőbb hír az lenne, ha az Európai Unió gazdasági és pénzügyminiszterei arról döntenének jövő héten, hogy megszűnik a Magyarország elleni túlzottdeficit-eljárás - mondta.
Varga Mihály: legkésőbb 2014-ben visszafizeti Magyarország az IMF-hitelt
A magyar családok 2002 és 2010 között drámai módon eladósodtak, a devizahitelek összege 140-szeresére nőtt, és az emberekre sok esetben "szinte rákényszerítették" ezeket a hiteleket. A kormány korlátozta a devizahitelek folyósítását, lehetőség nyílt a végtörlesztésre, valamint az árfolyamgátba való belépésre - jelezte Varga Mihály.
Mint mondta, az ország 2002-2010 között elveszítette gazdasági függetlenségét és versenyképességét is, ezért 2010-ben legfontosabb feladat az adósságcsapda felszámolása volt, ami nem volt egyszerű. Magyarország mára azon öt ország között van az EU-ban, amelyek csökkenteni tudták az adósságukat. A rezsicsökkentés kapcsán Varga Mihály úgy fogalmazott: "küzdelmet folytatunk", vannak politikusok, olyan lobbierők, amelyek ezzel szembe mennek, de a kormány számára fontos, hogy ezzel segíteni tudjanak a családokon és az ország versenyképességén is.
Fotó: Griechisch Tamás
MTI/MCOnet