Belföldi hírek

H I R D E T É S
2019.01.24. - csütörtök, Timót napja van.

Belföldi hírek

A kormány elkötelezett az építőipar növekedése mellett

2018. december 15. 08:00
A kormány elkötelezett az építőipar növekedése mellett

Varga Mihály az Építési Vállalkozók Országos Szövetségének évzáró közgyűlésén kijelentette: a kormány támogatja a hazai építőipar fenntartható, modern technológián alapuló fejlődését annak érdekében, hogy az eleget tudjon tenni a növekvő megrendelői igényeknek.

A pénzügyminiszter kiemelte: a kormány elkötelezett abban, hogy az építőipar visszanyerje súlyát a gazdaság meghatározó ágazataként. Ennek eléréséhez járul hozzá, hogy az idei év első tíz hónapjában 22 százalékkal emelkedett az ágazat teljesítménye. A tárcavezető a szektor eredményeiről szólva elmondta, hogy az építőipari vállalkozások szeptember végi szerződésállományának volumene 40 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, valamint az ágazatban foglalkoztatott munkavállalók száma az utolsó egy év alatt közel 18 ezer fővel, 335 ezerre emelkedett. 2018. első három negyedévében több mint 10 ezer darab új lakás épült, 28%-kal több mint egy évvel korábban. 

 

A kormány elkötelezett az építőipar növekedése mellett

Az építőipari támogatási program célja, hogy javítsa az ágazatban működő vállalkozások technológiai felkészültségét

 

Varga Mihály az építőipart támogató intézkedéseket ismertetve elmondta:a kormány novemberben döntött arról, hogy 2023. december 31-ig továbbra is a kedvezményes, 5 százalékos áfakulcs alkalmazható azon új lakóingatlanok értékesítésekor, amelyek 2018. november 1-jén végleges építési engedéllyel rendelkeztek. Továbbá 2018-ban a kormány több mint 230 milliárd forintot különített el az otthonteremtés elősegítésére, ami jövőre tovább emelkedik, valamint bevezette az építőipari támogatási programot, amelyre idén 16 milliárd forint áll rendelkezésre. Kifejtette, hogy a program célja, hogy javítsa az ágazatban működő vállalkozások technológiai felkészültségét, így ezek a cégek a jövőben magasabb hatékonysággal tudnak megfelelni a Magyarországon erőteljesen növekvő piaci igényeknek.

Kapcsolatfelvétel | Adatvédelmi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001-2019. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu