Belföldi hírek

H I R D E T É S
2024.03.28. - Thursday, Hajnalka napja van.

Belföldi hírek

A kormány elkötelezett a vállalkozók fejlődésének segítése mellett

2019. December 07. 13:24
A kormány elkötelezett a vállalkozók fejlődésének segítése mellett

A kormány elkötelezett abban, hogy segítse a vállalkozások fejlődését - hangsúlyozta Varga Mihály pénzügyminiszter a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége Vállalkozók napja rendezvényen.

Hozzátette: így érhető el, hogy folytatódjon a fejlődés, a magyar gazdaság növekedjen. Szükség van a közös munkára is, a kormány és a vállalkozói szféra folyamatos párbeszédére. Varga Mihály kiemelte, a magyar gazdaság évek óta jól teljesít, növekedési üteme az idén a harmadik negyedévben elérte az 5 százalékot, ezzel az uniós rangsorban az első helyen áll. Felidézte, hogy a nemzetközi szervezetek sorra javítják Magyarországra vonatkozó előrejelzésüket. Legutóbb az IMF az éves jelentésében szólt elismeréssel a magyar gazdaságpolitikáról, a dokumentumban kiemelték a növekedésbarát adópolitika eredményét, a bérfelzárkóztatást elősegítő, a munkanélküliséget visszaszorító, a gazdaság sérülékenységét csökkentő kormányzati intézkedéseket.

 

A kormány elkötelezett a vállalkozók fejlődésének segítése mellett

 

A magyar gazdaság helyes irányát jelzi, hogy a folyamatosan csökkenő adók ellenére alacsony a költségvetés hiánya. Az adócsökkentések, családi adókedvezmények kiterjesztésének és a támogatások emelésének hatását ellensúlyozza a gazdasági növekedés, a munkába állók számának emelkedése, a keresetek növekedése, a gazdaság fehéredése - fejtette ki a pénzügyminiszter. Rámutatott arra, hogy a kis- és középvállalkozások jelentik a magyar gazdaság erősödésének legfontosabb bázisát. Varga Mihály felhívta a figyelmet arra, számolni kell azzal, hogy a világgazdaságban lassul a növekedés üteme, és a jövő év egyik legfontosabb kérdése, hogyan lehet az elért teljesítményt megvédeni. Ezt szem előtt tartva a kormány 2020 elején újabb gazdaságvédelmi akciótervről tárgyal majd.

Kapcsolatfelvétel | Adatvédelmi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001-2024. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu