650 ezer ember munkahelyének megtartását segítette a munkahelyvédelmi akció
2013. April 18. 10:13
Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője szerint hónapról hónapra egyre többen élnek munkahelyvédelmi akció adta lehetőséggel, eddig minden ötödik munkavállaló foglalkoztatását tudták ezzel a programmal segíteni.
Selmeczy Gabriella szerint sikeres a munkahelyvédelmi akció
A programot azokért indították el, akik élethelyzetüknél, vagy életkoruknál fogva kiszolgáltatottabb helyzetben vannak: a gyes-ről, gyed-ről a munkaerőpiacra visszatérni kívánó kisgyermekes édesanyák, a 25 év alatti pályakezdők, a nyugdíj előtt álló 55 év felettiek, a kevés munkatapasztalattal rendelkező, tartós munkanélküliek, vagy éppen a szakképzetlenek.
Szerdai sajtótájékoztatóján Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője
Bár még csak 2 hónapja indult a program, eddig is igen nagy a sikere: több mint 650 ezer ember munkahelyének megtartását segítette. Európában Magyarország elsőként indított munkahelyvédelmi akciót. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a legnagyobb számban az 55 év feletti munkavállalók foglalkoztatói vették igénybe a kormányzati támogatást, majd az alacsony iskolai végzettségűek, a pályakezdők, és végül a kisgyermekes édesanyák.
Forrás: fidesz.hu
-kt-
Forrás: fidesz.hu
-kt-