Belföldi hírek

H I R D E T É S
2019.08.18. - vasárnap, Ilona napja van.

Belföldi hírek

4,5 millióan dolgoznak Magyarországon

2018. augusztus 29. 13:43
4,5 millióan dolgoznak Magyarországon

774 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma a 2010-es kormányváltáshoz képest; az emelkedés döntően a hazai versenyszférában következett be, ahol 625 ezer fővel nőtt munkában állók száma – mondta Varga Mihály.

A pénzügyminiszter közölte, a foglalkoztatottak száma megközelítette a négy és fél milliót, ezzel párhuzamosan a közfoglalkoztatottak és külföldön munkát vállalók száma is csökkent. A munkanélküliség továbbra is 3,6 százalékon áll, amivel hazánk a harmadik helyen áll az uniós rangsorban a németek és a csehek után – tette hozzá. A tárcavezető elmondta, 2018. május-júliusban a foglalkoztatottak száma 50 ezer fővel 4 millió 484 ezerre nőtt az előző év azonos időszakához képest, a hazai elsődleges munkaerőpiacon pedig 92 ezer fős bővülést figyelhettünk meg.

 

4,5 millióan dolgoznak Magyarországon

A napokban elindítotanak egy új munkaerő-piaci pilot programot, mellyel legalább 50 ezer embernek szeretnének segítséget nyújtani a versenyszférában történő elhelyezkedésben

 

Ez azt jelenti, hogy soha nem dolgoztak még ilyen sokan Magyarországon. Az unió átlagához képest a magyar foglalkoztatás négyszer gyorsabban nőtt 2010 óta, a V4-ek közül pedig a leggyorsabb ütemű volt a bővülés. A közfoglalkoztatottak, az álláskeresők és az inaktívak munkaerőpiacra történő bevonására fokozott figyelmet fordít a kormány az elkövetkezendő időszakban – mondta a pénzügyminiszter. A napokban elindítotanak egy új munkaerő-piaci pilot programot, amellyel másfél év alatt országosan legalább 50 ezer embernek szeretnének segítséget nyújtani a versenyszférában történő elhelyezkedésben. A következő időszak feladata még a teljes foglalkoztatottság eléréséhez a munkaerő-tartalék további aktivizálása, a közfoglalkoztatottak és munkanélküliek képzése, a kisgyerekes nők, illetve a nyugdíjasok munkába állásának könnyítése – tette hozzá.

 

PM/T.D.

Kapcsolatfelvétel | Adatvédelmi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001-2019. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu