33 százalékkal nőttek a mezőgazdasági beruházások
2018. January 25. 15:45
A 36. Agromashexpo és a 8. Agrárgépshow kiállítás megnyitóján Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter arról beszélt, hogy a mezőgazdasági beruházások hét év alatt változatlan áron mintegy 33 százalékkal növekedtek, és hogy nagy korszakváltás előtt áll az ágazat.
Fazekas Sándor hangsúlyozta: a digitalizálás rendkívüli módon terjed ebben az ágazatban is. Ezért van nagy jelentősége, hogy a magyar mezőgazdaság beruházásra és gépvásárlásra a múlt évben mintegy 340 milliárd forintot fordított, ami mintegy 20 százalékkal magasabb érték az előző évinél. Az agrártárca irányítója rámutatott, hogy a versenyképesség növeléséhez a magyar agráriumnak égető szüksége van a fejlett hazai mezőgépiparra, hiszen a két ágazat egymást erősíti.
A mezőgazdaság és a mezőgazdasági gépgyártás egymást erősítik
Megemlítette, hogy a múlt évben jelentősen emelkedtek a traktoreladások, összhangban a beruházások és a gépeladások növekedésével. A digitalizálás hatásainak teljességét ma még szinte lehetetlen felmérni, de azzal lehet és kell számolni, hogy a termelési technológiákat és folyamatokat, a vezetői döntéshozatalt és a termékpályák működését jelentősen átalakítja.
MTI/T.D.