1500 milliárdos adócsökkentés
2018. February 04. 08:51
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Magyar Időknek adott interjúben hangsúlyozta: hat év alatt 1500 milliárdos adócsökkentést hajt végre az állam, azért, hogy a magyar munkavállalók fizetése minél nagyobb mértékben növekedjen.
A miniszter kiemelte, hogy az illegális migráció támogatása helyett versenyképessé kell tenni a magyar fizetéseket és a kisebb hazai vállalkozásokat. Szavai szerint az illegálisan érkező emberek nem oldják meg a helyi munkaerőgondokat, és a demográfiai problémákat, míg a közbiztonságra kockázatot jelent. "Ez ügyben lényeges mozzanat volt a fizikai határzár megépítése, valamint a következetes határőrizet fenntartása. A kormány másik fontos feladata, hogy a magyar munkaerőgondokat a magyar emberek és az itteni vállalkozások bevonásával, támogatásával oldja meg" - mondta.
Azért, hogy a magyar munkavállalók fizetése minél nagyobb mértékben növekedjen, hat év alatt 1500 milliárdos adócsökkentést hajt végre az állam
Varga Mihály hangsúlyozta, hogy az eredmények látványosak: a munkanélküliség Magyarországon négy százalék körül mozog, és majdnem nyolcszázezerrel dolgoznak többen, mint 2010-ben. "Ma Magyarország szedi a legkisebb társasági adót, a személyi jövedelemadónk pedig a második legalacsonyabb az Európai Unióban, én elsősorban mégis a 2016-os bérmegállapodást emelem ki" - fogalmazott a lapban. Varga Mihály hozzátette: minden új kezdeményezésben igyekeznek alakító módon részt venni. Példaként említette, hogy szeretnék, ha növekedne a magyar kkv-k versenyképessége, termelékenysége. Jelezte: a fizetések versenyképessége mellett ugyanis arra is szükség van, hogy a zömében magyar tulajdonú kisebb cégek fel tudják venni a versenyt a nemzetközi szereplőkkel.
MTI/T.D.