118 település kap támogatást az adatszolgáltatás javítására
2017. August 05. 08:00
A nemzetgazdasági miniszter döntése alapján 250 millió forint vissza nem térítendő támogatást kap 118 települési önkormányzat az adatszolgáltatás javítására.
A Nemzetgazdasági Minisztérium közleménye hangsúlyozza, hogy a pontos és megfelelő színvonalú államháztartási adatszolgáltatás nagy jelentőségű, és a kormány célja, hogy még hatékonyabbá váljon a közpénzügyi tervezés és ellenőrzés rendszere. Varga Mihály döntése szerint január 31-én az elmúlt évekhez hasonlóan ismét pályázatot hirdetett az önkormányzati adatszolgáltatások minőségének javítására.
250 millió forint vissza nem térítendő támogatást kap 118 települési önkormányzat az adatszolgáltatás javítására
Az önkormányzati pénzügyi-gazdálkodási feladatok kiegészítő támogatására 200 millió forintot különített el a költségvetés, ez a jó gyakorlatok megosztására épül az egyes települések között. Az idei pályázaton 19 önkormányzat nyert vissza nem térítendő támogatást, ezek 32 másik önkormányzat és 56 intézmény adatszolgáltatásának határidőre és megfelelő minőségű teljesítésében működnek majd közre. A támogatás felhasználásának határideje jövő év december 31-e. A jó adatszolgáltató önkormányzatok támogatására 50 millió forintos keretösszeg állt rendelkezésre, melynek célja, hogy a jelenleg is példaértékű adatszolgáltatást nyújtó önkormányzatokat jutalmazza.
/T.D.