Orbán: a migráció nem erőszakkal tört be Nyugat-Európába, hanem kinyitották az ajtókat
2016. February 09. 11:05
A lengyel és a magyar miniszterelnök megbeszélésen téma volt a migráció is. A magyar kormányfő a tárgyalások utáni közös sajtótájékoztatón megerősítette: Európa déli irányból védtelen, Görögország nem tudja megvédeni a kontinenst, ezért a magyar kabinet szerint egy új védelmi vonalra van szükség a bolgár-görög és a macedón-görög határon.
A migrációt firtató újságírói kérdésre arról is beszélt, hogy ebben az ügyben Nyugaton időnként "változó szelek fújnak", de "ez ne tévesszen meg bennünket", nem szabad ugyanis elfelejteni, hogy a mostani migrációs hullámot a nyugati országok legtöbbje támogatta. A migráció "nem erőszakkal tört be Nyugat-Európába, hanem kinyitották az ajtókat", sőt volt, amikor szállították is az embereket, méghozzá ellenőrizetlenül, Nyugat-Európába - mondta. Úgy véli, a nyugat-európai politikai vezetők jó része még mindig pozitívan tekint a folyamatokra, ezért - folytatta - nem vagyunk túl az ügyön. Amíg az európai vezetők nem ismerik fel, hogy rossz dologról van szó, nem lehet megállítani a bevándorlást - tette hozzá. Orbán Viktor amellett érvelt, hogy a nyugatiak csatlakozzanak a közép-európaiak déli védvonalat szorgalmazó gondolkodásmódjához.
Beata Szydlo lengyel kormányfő és Orbán Viktor magyar miniszterelnök sajtótájékoztatója
Beata Szydlo lengyel kormányfő is a visegrádi álláspont jelentőségét hangsúlyozta a migrációval kapcsolatban, és közölte, hogy Lengyelország álláspontja egyértelmű: meg kell erősíteni a schengeni övezet déli határait, és a válság megoldását az EU határain kívül kell keresni. Megjegyezte: Lengyelország komolyan készül a keleti határ védelmére, és minden állam szuverén döntése, hogy milyen csapatokat enged a határai mellé.
MTI / MCOnet