Czomba Sándor: A munkahelyteremtő pályázaton 21,8 milliárd forintos támogatásra érkezett igény
2013. April 29. 09:39
A Nemzetgazdasági Minisztérium pályázatot hirdetett a mikro-, kis- és középvállalkozások munkahelyteremtő beruházásainak támogatására (NFA-2013-KKV). Az NFA-ból 10 milliárd Ft támogatási keretösszeg állt a pályázók rendelkezésére. Erre a keretre több mint 20 milliárd forintos pályázati igényt jeleztek a vállalkozások.
Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatásért felelős államtitkára jelentette be, hogy több mint kétszeres a túljelentkezés a mikro-, kis- és középvállalkozásoknak (kkv) kiírt 10 milliárd forintos munkahelyteremtő pályázaton.
A legtöbben a legnehezebb helyzetben lévő térségekből, Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Békés megyéből jelentkeztek.
A pályázatokat május végéig bírálják el, a nyerteseknek november végéig kell megvalósítaniuk a vállalt fejlesztést: új gépeket, műszaki eszközöket, technológiákat szerezhetnek be a nyertesek, miközben új munkahelyek teremtését
vállalják.
Az államtitkár emlékeztetett: a kormány számára az egyik legfontosabb cél a munkahelyek megőrzése, illetve új munkahelyek teremtése, ezt szolgálják az elmúlt időszakban indított programok, például a munkahelyvédelmi akcióterv, illetve a szabad vállalkozási zónák létrehozása.
MTI/MCOnet