600 milliárd jut foglalkoztatásra jelenlegi európai uniós költségvetési időszakban
2014. February 13. 10:27
Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikai államtitkára jelentette be, hogy a következő 7 éves uniós ciklusban Magyarország a foglalkoztatási célokra 600 milliárdot fordíthat.
200 milliárd forint segíti a fiatalok elhelyezkedését 2014 és 2020 között
Ennek jelentős részét, mintegy egyharmadát pedig a 15-24 éves fiatalok munkaerő-piaci helyzetének javítására szeretnék fordítani. Az előzetes tervek alapján a 200 milliárd forint 150 ezer fiatal munkába állását segítheti. Czomba Sándor azt is elmondta, az Európai Unió által indított Ifjúsági Garancia program 2014 és 2020 között elsősorban a hátrányos térségekben élő fiatalok elhelyezkedését segíti. Magyarország számára a 7 éves időszakra 15 milliárd forint áll majd rendelkezésre, ami mellé hazai forrást is tesznek.
Mint ismeretes, összesen 7300 milliárd forint áll Magyarország rendelkezésére a következő Európai Uniós fejlesztési ciklusban. A kormány ezen összeg 60 százalékát közvetlenül a gazdaságfejlesztés ösztönzésére kívánja fordítani. Ebből közvetlenül mintegy 1200 milliárd forint jut a kis- és közepes vállalatok támogatására. A gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (GINOP) mintegy 3000 milliárd forintnyi finanszírozási összegéből a tervek szerint a versenyképesség javítására csaknem 850 milliárd forintot, a tudásgazdaság fejlesztését pedig 550 milliárdot fordítanának.
MTI/MCOnet