Napi Összefoglaló - 2008. December 4. Csütörtök
2008. December 04. 08:44Ismét egy volatilis napot tudhatnak maguk mögött a tengerentúli indexek, a kezdeti lelkesedés után fordulat következett, majd a nap végére ismét kivirult a piac, és 2 százalék feletti emelkedéssel zárta a napot. Az adatok szerint a múlt héten megugrottak a jelzáloghitelek iránti kérelmek, mely a magasba repítette a pénzügyi szektor papírjait. A Citigroup 8,3 százalékkal, a JP Morgan 6 százalékkal, és a Bank of America pedig 7 százalékkal drágult. A várakozásokat felülmúló gyorsjelentésnek köszönhetően több mint 20 százalékkal emelkedtek a Marvell Technology Group papírjai.
Optimizmus uralkodott a nyugat-európai piacokon is, zárásra 1 százalék alatti pluszt hoztak össze az indexek. A MAN bejelentése szerint a válság miatt jelentősen visszaeshetnek eladásai, a hír hallatán lejtmenetbe kezdett az árfolyam, és 4 százalék feletti mínuszban zárt.
A tegnapi kereskedés során sem csökkent a volatilitás, a mai nap is folytatódhat az ugrálás a piacon, alapvetően további emelkedés valószínű. Az európai piacokon is emelkedés valószínű a mai kereskedés során.

Szóljon hozzá a fórumon!: Napi Összefoglaló
Küldjön egy képeslapot ismerősének!: kepeslap.mconet.biz
Tőzsde - Befektetés Online: tozsde-befektetes.mconet.biz