Belföldi hírek

H I R D E T É S
2024.03.29. - Friday, Gedeon napja van.

Befektetés - hitel

Jelentős érdeklődésre számítanak a babaváró hitel iránt

2019. May 30. 16:40
Jelentős érdeklődésre számítanak a babaváró hitel iránt

A bankok várakozásai szerint már indulásakor jelentős érdeklődés lesz a július 1-jétől elérhető babaváró hitel iránt, amelynek keretében a gyermekvállalást tervező fiatal házaspárok akár 10 millió forint szabadon felhasználható, kamattámogatott hitelt is kaphatnak. 

Az Erste Bank közölte: már június 17-étől fogadják a babaváró hitelt igényelni szándékozók érdeklődését, a támogatott kölcsönről szóló jogszabályok hatályba lépése után így szinte azonnal hozzájuthatnak a hitelhez a bank ügyfelei. Az Erste várakozása szerint az érdeklődők száma akár már az első hónapban elérheti az ezres nagyságrendet. A CIB Bank rövid időn belül, a nyáron tervezi a babaváró hitel bevezetését a jelenleg ismert, jogszabályban meghatározott feltételekkel. A konstrukció pontos részleteinek kidolgozásához, illetve a végleges igénylési feltételek kialakításához várják a további jogszabályi rendelkezések megjelenését. A Budapest Bank már az első naptól, azaz július 1-jétől elérhetővé teszi a babaváró támogatást, amelyet nemcsak a bank meglévő ügyfelei, hanem bárki igényelhet, aki megfelel a kormányrendeletben meghatározott feltételeknek.

 

Jelentős érdeklődésre számítanak a babaváró hitel iránt

 

A BB-nél úgy gondolják, hogy az új hitelnek várhatóan lesz kiszorító hatása - vélhetően inkább a jelzáloghitelek esetében -, de a mértéke nem lesz jelentős. Az OTP Banknál - a július 1-jétől igényelhető babaváró támogatás kedvező feltételeinek köszönhetően - a jogosult ügyfelek körében jelentős számú igénybevételre számítanak - közölte a hitelintézet. Az OTP Bank a termékhez kapcsolódó feltételeket és folyamatokat természetesen az erre vonatkozó jogszabályokban megfogalmazott keretek között tervezi kialakítani. Az MKB Bank azt tervezi, hogy a kormányrendelet hatályba lépésétől befogad kérelmeket. 

Kapcsolatfelvétel | Adatvédelmi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001-2024. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu