Heti Összefoglaló
2008. November 24. 10:08Meglehetősen izgalmasan telt a múlt hét a tengerentúli részvénypiacokon. A hét első felében a legtöbb index az októberi mélypontja környékén oldalazott, majd két brutális eső nap következett, a mutatók nagy része 10 százalék feletti gyengülést produkált.
Pénteken unalmasan indult a kereskedés, oldalazással indított a piac, majd zárásra megélénkültek az eladók, és erőteljes emelkedéssel fejeződött be a kereskedés, ami azt jelenti, hogy 11 éves mélypontról korrigált vissza a piac. Mikor már azt gondolhattuk volna péntek délután, hogy már semmi új nem történik és a heti teljesítmény alapján erőteljes pesszimizmussal zár a piac, akkor újabb fordulat következett, mely több kérdést is felvet a hétre. Optimistább forgatókönyv szerint ezzel az emelkedéssel kijelölhet egy lokális aljat a piac, mely pozitív korrekciónak adhat teret, és talán az októberi mélypontok is visszatesztelésre kerülhetnek. Egyelőre azonban nem érdemes ennyire előre szaladni, a következő napok kereskedése során kiderülhet, hogy jön-e megerősítés a pénteki napra. Egyetlen nap emelkedéséből még nem érdemes messzebb menő következtetést levonni, így az újabb mélypont lehetőségét sem szabad figyelmen kívül hagyni, bár ez utóbbinak kisebb a valószínűsége.
Az összesített heti teljesítmény alapján a Nasdaq 8,7 százalék veszteségben, az S&P500 8,4 százalék mínuszban, a Russel2000 közel 11 százalék gyengüléssel zárta a kereskedést.
Európában eséssel telt az egész hét, végig pesszimisták maradtak az indexek. Pénteken egészen az októberi mélypontjáig ereszkedett a német mutató, mely itt is több kérdést felvet. Figyelembe véve a tengerentúli optimista zárást, a hét elején pozitív korrekció valószínűbb, a mélypont törésének kicsi a valószínűsége a jelenlegi hét távlatában. A Dax heti teljesítménye: 12,4 százalék veszteség. A francia index már nem tartotta magát ilyen jól, a hét utolsó kereskedési napján megadta magát, és az októberi mélypontja alá került. A forgalom átlag alatti volt, így elképzelhető, hogy a napokban visszateszteli a mélypontot. A Cac40 heti teljesítménye: 12,5 százalék veszteség.
Nasdaq:
A múlt hét nagy kérdése az volt, hogy az októberi mélypont alá kerül-e az árfolyam, vagy sikerül-e visszapattannia a támaszról? Pár nap alatt sok érdekes dolog történt, a választ is megkaptunk, most új kérdés elé állított a piac. A mélypont tisztességesen elesett, több mint 10 százalékkal alá is került az árfolyam, de pénteken egy olyan dolog történt amit nem szabad figyelmen kívül hagyni. A kereskedés végén erőteljesen emelkedni kezdett a piac, és jelentős pluszban zárt. A kérdés a folytatás, további emelkedésre vagy újabb mélypontra számítsunk-e? Nagyobb a valószínűsége az emelkedésnek, amit a megerősítés után jelenthetünk ki igazán. Visszatesztelés esetén ellenállás az októberi mélypontnál, mely 1500 pontnál húzódik. Támaszt az 1300 pontos mélypont jelent.
S&P 500:
Az októberi mélypont egyértelműen elesett a héten, a negatív hangulatot pénteken optimizmus váltotta fel. Megerősítés esetén pozitív korrekció valószínű, ellenállást az októberi mélypont jelent 845 pontnál. Támasz a pénteki mélypontnál található 740 pontnál.
Russel 2000:
Az októberi mélypont sérült a múlt héten, az erős pesszimizmus után pénteken megcsillant a remény, a pozitív oldalon fejezte be a mutató kereskedést. További emelkedés esetén ellenállás az októberi mélypont, mely 450 pontnál található, támaszt a 370-es mélypont jelent.
DAX:
Negatív hangulatban telt a kereskedés, egész héten folytatta az esést. Az európai indexek jelenleg ott tartanak mint a tengerentúli társaik egy héttel korábban, az októberi mélypontoknál. 4050 pont erős támasz most az indexnek, amennyiben elesik, úgy további nagy zuhanás várható. A tengerentúli optimizmus miatt, a hét elején valószínűbb a pozitív korrekció kialakulása. Ellenállás 4500 pont környékén húzódik.
CAC40:
Az egész heti pesszimizmus megkoronázásaként az októberi mélypont alatt zárt pénteken. Megerősítést egyelőre nem kaptunk, így elképzelhető, hogy visszatornázik a 2960 –as szint fölé.
Szóljon hozzá a fórumon!: Heti Összefoglaló
Küldjön egy képeslapot ismerősének!: kepeslap.mconet.biz
Tőzsde - Befektetés Online: tozsde-befektetes.mconet.biz