Hét eseményei - AVIVA, CIG Befektetés és Hitel
2008. December 04. 14:41- Clinton elfogadja a külügyminiszteri posztot
- Heti alapkamat dömping
Clinton elfogadja a külügyminiszteri posztot
Hillary Rodham Clinton
Hillary Clinton úgy döntött, feladja székét az amerikai szenátusban és elfogadja a külügyminiszteri posztot - értesült a New York Times, Clinton két meg nem nevezett bizalmasától. Clintonnal tavasszal még kiélezett harcot vívott a demokrata elnökjelöltségért Barack Obama, akit november 4-én elnökké választottak. Clinton csatlakozásának lehetősége Obama majdani kormányához már legalább egy hete lóg a levegőben, bár hivatalosan még nem jelentették be.
Barack Obama - Az Egyesült Államok 44. elnöke
A szenátor azután döntött úgy, hogy elfogadja a pozíciót, hogy újra tárgyalt erről Obamával. A találkozón szóba kerültek Clinton elképzelései, szerepének fontossága - írja a New York Times a szenátor egyik bizalmasára hivatkozva, aki ragaszkodott a névtelenséghez.
Heti alapkamat dömping
Magyarországon a Monetáris Tanács vártatlanul csökkentette az irányadó kamat rátát. Az október végi, 300 bázispontos rendkívüli kamatemelés korrekcióját 50 bázispontos mérsékléssel - 11 százalékra süllyesztve a rátát - kezdte az MNB. A hír meglepetésként érte a piacot, ugyanis a legtöbb elemző a változatlan kamatszint mellé tette le korábban voksát. A kamatvágás hatására a forint erősödött. Elemzők szerint jövő év végére akár 6-7 százalékra is csökkenhet az irányadó kamat. Nemcsak Magyarországon lepték meg az elemzőket a jegybankárok. A lengyel központi bank (NBP) is váratlanul 25 bázisponttal, 6,00%-ról 5,75%- ra csökkentette az irányadó rátát, ezzel lényegében követve a globális trendet. A kamatdöntés után a zloty nem reagált különösebben a hírre, ami talán azzal is indokolható, hogy a legutóbbi monetáris ülés óta a makrokörnyezet olyan mértékben romlott, hogy sokan számoltak a kamatvágás eshetőségével is, szemben a mostani piaci konszenzussal, amely szerint az év végéig maradhatott volna a 6%-os kamatszint.
Változott az alapkamat Kínában is, ahol az utóbbi tizenegy év legkomolyabb csökkentését jelenti a 108 bázispontos gyengítés (6,66%-ról 5,58%-ra). Az irányadó kamatlábon felül a kínai monetáris vezetés a jegybanki kötelező tartalékrátát is csökkentette, így növelve a kereskedelmi bankok által kihelyezhető hitelek mennyiségét.