Építő jellegű a Paks 2 környezeti hatásairól szóló konzultáció
2015. September 24. 11:17
Megkezdődött a Paks 2 beruházás környezeti hatásairól szóló nemzetközi konzultáció, melynek első szakmai párbeszéde Aszódi Attila szerintrendkívül konstruktív volt.
Aszódi Attila kifejtette: a beruházást összefoglaló előadás után a megjelent környezetvédő civil szervezetek, valamint a különböző önkormányzatok és hatóságok feltehették szakmai kérdéseiket. Főként a sugárterhelésre és a nukleáris biztonságra vonatkozó, valamint a hulladékkezeléssel kapcsolatos kérdések merültek fel, azonban ezekre számítani lehetett - jegyezte meg a kormánybiztos.
Építő jellegű a Paks 2 környezeti hatásairól szóló konzultáció
Aszódi Attila úgy vélte, az eszéki nyilvános fórumon az érdeklődők részletes tájékoztatást kaptak, néhány héten belül pedig megérkezik a horvát illetékesek álláspontja írásban is. Aszódi elmondása szerint összesen 30 országot hívtak meg a Paks II beruházással kapcsolatos nemzetközi eljárásba. Szerdán Bécsben folytatódik a körút, utána Romániába, Szlovéniába, Ukrajnába, Németországba és Szerbiába mennek, ahol számos szakmai konzultáció és lakossági fórum, közmeghallgatás lesz.
VG/MCOnet