OTS - A Mary Kay Inc. részvétele a Society of Cosmetic Chemists 73. ülésén az utolsó azok között a tevékenységek között, melyeknek köszönhetően a vállalat idén kiemelkedő eredményeket ért el a tudományos eredmények megosztása és terjesztése terén(1. rész
2019. December 23. 12:44
Dallas, 2019. december 23., hétfő (Business Wire/OTS) - 2019-ben a
Mary Kay Inc. a dermatológiai kutatások iránti évtizedekre
visszanyúló elkötelezettsége jegyében számos úttörőnek számító
tudományos vizsgálat eredményeit tette közzé, és igyekezett
elősegíteni az akadémikusok és a kozmetikai ipar vezető szakértői
közt a különféle tudományos szimpóziumok keretében szerte a világon
folyó párbeszédet. A Mary Kay e tevékenysége részeként legutóbb a
Society of Cosmetic Chemists (Vegyész-kozmetológusok Társasága) New
York City-ben megrendezett 73. ülését szponzorálta, és részt vett a
bőr mikrobióma szakértői által folytatott, a bőr mikrobiómát
támogató készítmények alkalmazási területei és az e téren kínálkozó
együttműködési lehetőségek felderítését célzó megbeszéléseken.
"A legújabb kutatási eredmények arra engednek következtetni,
hogy a mikróbáknak fontos szerepe van bőrünk egészsége
szempontjából, és a bőrápolási újítások terén vezetőnek számító
vállalatként a Mary Kay minden tőle telhetőt megtesz annak
érdekében, hogy fényt deríthessen a mikróbák hatásmechanizmusára" -
nyilatkozta Dr. Lucy Gildea, a Mary Kay tudományos vezetője.
"Kötelezettséget vállaltunk arra, hogy aktív szerepet játszunk a
szépségápolási ágazatban és a tudományos közösségekben az olyan
globális konferenciákon való részvételünk révén, mint amilyen a
Society of Cosmetic Chemists ülése is, ahol megoszthatjuk eddig
elért eredményeinket, és számos olyan dolgot tanulhatunk a terület
tudományos szakértőitől, amelyek segítenek minket hatékonyabb
termékek kifejlesztésében."
A Society of Cosmetic Chemists ülésére a vezető kozmetikai és
személyi higiénés márkákat forgalmazó és gyártó vállalatok
képviseletében több mint 1300 vendég érkezik minden évben. Az ülés
fő célja, hogy a kozmetológiai ágazat legújabb kutatási eredményeit
és újításait bemutató előadók és az ülésre meghívott vendégek közt
aktív párbeszéd alakuljon ki, a résztvevők információkat
cserélhessenek az ágazat vezető szakértőivel és kapcsolatokat
létesíthessenek a világ más tájain dolgozó szakemberekkel.
A Mary Kay az ülés oktatási/ismeretterjesztő szekcióját
szponzorálta, melynek keretében számos téma került megvitatásra,
ideértve a következőket: Quorum Quenching: the New Way to Keep
Microbiome Under Control (A lokális denzitásérzékelés gátlása: a
mikrobióma szabályzásának új módja), Exploring New Applications in
Personal Care: Balancing our Skin Microbiota (A bőrápolás új
lehetőségeinek feltárása: a bőr mikrobióta egyensúlyának
megteremtése), Global Microbiome Effects (A mikrobióma globális
hatásai), valamint Temporal Variation of the Facial Skin Microbiome
(Az arcbőr mikrobiómájának időbeli változásai).
A tudományos kutatási eredmények megosztását és terjesztését
célzó további 2019. évi rendezvények
A Society of Cosmetic Chemists 73. ülése a legutóbbi volt azok
közt a rendezvények közt, amelyeken a Mary Kay képviselői a
márkának a bőr egészségének biztosítását célzó kutatások és
fejlesztések támogatása iránti hagyományos elkötelezettsége
jegyében előadásokat tartottak a tudományos kutatók és akadémikusok
közösségei számára. A Mary Kay minden évben több százezer
tudományos vizsgálat során teszteli termékeit és alapanyagait annak
érdekében, hogy azok megfeleljenek a legmagasabb biztonsági,
minőségi és teljesítménynormáknak. A Mary Kay globális
portfóliójában több mint 1500 termék-, technológiai és csomagolási
szabadalom szerepel. A vállalat nemrégiben jelentette be egy több
mint 100 millió USA dollár beruházásával létrehozott,
csúcstechnológiát alkalmazó gyártó és kutat/fejlesztő létesítmény
megnyitását Texas állam Lewisville városában.
2019-ben a Mary Kay a bőr egészségének biztosítása iránti
elkötelezettsége jegyében három fő témára összpontosította
tevékenységét: a bőr egészsége és a szennyeződés; a bőr védő
(barrier) funkciójának megfelelő működése és az érzékeny bőr;
valamint a bőröregedés mechanizmusának megértése és a bőröregedést
gátló stratégiák kidolgozása. (folyt.)