Belföldi hírek

H I R D E T É S
2024.04.19. - Friday, Emma napja van.

Turizmus - Magyar Nemzeti Értékek

L. Simon László jelentette be a Kínai-magyar Kulturális Turisztikai Központ létrehozását

2015. March 10. 16:42
L. Simon László jelentette be a  Kínai-magyar Kulturális Turisztikai Központ létrehozását

A Fejér megyei Perkátán, a Győri-kastélyban hoznak létre Kínai-magyar Kulturális Turisztikai Központot.

L. Simon László, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára elmondta: A kormány 345 millió forintos összegű európai uniós forrásból támogatja a Győri-kastély felújítását. A Regionális Operatív Program keretében megvalósuló projekt kulturális és turisztikai funkciókat fog ellátni. A kastély turisztikai célú hasznosítására egyébként még 2012-ben adott be Perkáta önkormányzata pályázatot, Kínai-magyar Kulturális Turisztikai Központ létrehozása a perkátai Győry-kastélyban címmel. A kedvezőtlen elbírálást követően fellebbezést nyújtott be a település és másodjára támogatást kapott a projekt.

A magyar települések közül Perkáta rendelkezik a legrégebbi kínai kapcsolatokkal, az 1960-ban létrejött együttműködés Kína egyik első nemzetközi szerződése közé tartozik - ismertette Somogyi Balázs, Perkáta Nagyközség polgármestere.

 

Kínai-magyar Kulturális Turisztikai Központ létesül Perkátán

 




L. Simon László a bejelentéskor elmondta: az a kis kínai település, Huaxiang, amellyel testvérvárosi kapcsolatot létesített Perkáta, időközben a hihetetlen tempóban terjeszkedő  Peking részévé vált. Így az a kivételes helyzet alakult ki, hogy egy Fejér megyei falunak a kínai főváros, illetve annak egyik kerülete a testvértelepülése. A megújuló perkátai Győry-kastélyban a pekingi várostörténetet és a Győry család életét bemutató állandó kiállítások mellett zenés, táncos, kalligráfiás, irodalmi, gasztronómiai és harcművészeti programokkal várják majd a helyi lakosokat és turistákat. Perkáta polgármestere elmondta, hogy évente több mint tíz, a kínai kultúrával kapcsolatos rendezvényt terveznek a felújított épületben.

Perkáta Nagyközség Önkormányzatának kiemelt célja, hogy az országos védettség alatt álló Győry kastély méltó módon felújuljon és a kastély épületben versenyképes kulturális, turisztikai központ jöjjön létre - olvasható a település honlapján.

 

Forrás: kultura.hu, perkata.hu

-csa-

Kapcsolatfelvétel | Adatvédelmi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001-2024. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu