
Újfehértó város 2007-2013 közötti időszakra vonatkozó integrált városfejlesztési stratégiája egyre inkább kikristályosodni látszik.

Újfehértó város 2007-2013 közötti időszakra vonatkozó integrált városfejlesztési stratégiája egyre inkább kikristályosodni látszik.
A 2007-től tervezett településfejlesztési stratégia és operatív programok kiemelt célja, hogy keretet jelentsenek a konkrét területfejlesztési akciók, az azok megvalósítását szolgáló különböző közösségi kezdeményezésű projektek, pályázatok számára; illetve indukáljanak további önálló kockázatú, vagy támogatandó vállalkozói, szervezeti kezdeményezést.
A stratégiai program az országos, a regionális, a megyei és a térségi területfejlesztési koncepciókhoz, programokhoz igazodóan is építkezik, figyelembe veszi az EU tervezési módszertanának sajátosságait, korszerű, integrált - és nem hagyományos ágazat-specifikus - tervezést valósít meg.
A javaslatok igazodnak a már ismert országos és regionális tervezetekhez, stratégiai programelképzelésekhez, a regionális fejlesztési programokhoz, kiemelt célokhoz, megjelölt beavatkozási területeikhez. A 2013-ig tartó időszak kiemelt jelentőségű lesz Újfehértó számára, mert ebben az időszakban minden bizonnyal eldől, hogy - az Európai Unióhoz történt csatlakozás révén megnyíló új lehetőségeket kihasználva - sikerül-e a korábbi hátrányokat leküzdeni, egy új dinamikus fejlődési pályára átállni, avagy a ma meglévő lemaradás tovább nő és a város leszakad az ország többi részétől, hasonló nagyságú magyarországi, illetve európai kisvárosoktól
[Forrás: ujfeherto.hu]