Belföldi hírek

H I R D E T É S
2024.03.28. - Thursday, Hajnalka napja van.

Rövid hírek

Útravaló program: 28 ezer hátrányos helyzetű diák kapott támogatást

2019. September 20. 15:31
Útravaló program: 28 ezer hátrányos helyzetű diák kapott támogatást

Az elmúlt három tanévben, több mint 28 ezer hátrányos helyzetű, többségében roma diák kapott ösztöndíjat és mentorálást az Útravaló program keretében - hangzott el a program zárórendezvényén.

Felkai László a Belügyminisztérium közigazgatási államtitkára hangsúlyozta: a romákkal kapcsolatos sztereotip kép megváltoztatásáért elsősorban maguk a romák tudnak tenni, elsősorban a tanulás révén megszerzett tudással. Ezt a kormányzat az esélyegyenlőség megteremtésével, erősítésének elősegítésével tudja támogatni, éppen erről szól a Útravaló program - tette hozzá a politikus. Elmondta: a program célja egyezik a belügyi tárca törekvéseivel, hiszen a tanulók és mentorok olyan dicséretre méltó teljesítményt mutattak fel, amelynek az egész társadalom a hasznát látja. Vitályos Eszter, európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkár arról szólt, hogy a kormány célkitűzéseivel összhangban 4,5 milliárd forintot használhattak fel a program megvalósítására. A hátrányos helyzetű tanulók mindennek nyomán hatékony segítséget kaptak szakképesítés, az érettségi, illetve a diploma megszerzéséhez - fűzte hozzá.

Kapcsolatfelvétel | Adatvédelmi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001-2024. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu