Belföldi hírek

H I R D E T É S
2024.04.19. - Friday, Emma napja van.

Rövid hírek

Szijjártó: minden idők legtöbb beruházása érkezett Magyarországra tavaly

2020. January 08. 13:46
Szijjártó: minden idők legtöbb beruházása érkezett Magyarországra tavaly

Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter sajtótájékoztatón elmondta: a kormány összesen 101 nagyberuházásról tudott megállapodást kötni külföldi és magyar nagyvállalatokkal, ami hárommal több, mint a 2018-ban elért korábbi csúcs. A beruházások összértéke eléri az 1705 milliárd forintot, ami szintén abszolút rekordnak tekinthető.

A kormány összesen 156 milliárd forint vissza nem térítendő támogatással segítette ezeknek a beruházásoknak a megvalósulását. Az új beruházásokkal létrehozott munkahelyeket 50 százalékkal magasabb fizetések jellemzik, mint a 2017-ben létrejötteket, ez pedig a magyar gazdaság dimenzióváltását tükrözi - tette hozzá a miniszter. Szijjártó Péter szerint ugyanis míg korábban szinte kizárólag termelésorientált nagyvállalatok érkeztek Magyarországra, addig most olyan új technológiákat alkalmazó cégek indítanak beruházásokat, amelyek igazodnak az új világgazdasági korszak által diktált elvárásokhoz. A magyar gazdaság orientációja ezzel a kutatás és fejlesztés irányába fordult. Sikerként értékelte, hogy minden korábbinál több, összesen tizennégy üzleti szolgáltató központ jött létre 2019-ben Magyarországon. Az ilyen munkahelyek a jól képzett, több nyelvet beszélő fiataloknak biztosítanak magas fizetést nyújtó állásokat, segítve ezzel itthon maradásukat - fejtette ki.

Kapcsolatfelvétel | Adatvédelmi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001-2024. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu