Belföldi hírek

H I R D E T É S
2024.03.28. - Thursday, Hajnalka napja van.

Rövid hírek

MotoGP-pályát épít a kormány Hajdúnánás határában

2020. June 23. 13:04
MotoGP-pályát épít a kormány Hajdúnánás határában

A magyar kormány korszerű, multifunkciós, gazdaságosan üzemeltethető versenypályát épít Hajdúnánás külterületén, amely alkalmas lesz egyebek mellett a Forma-1 motoros megfelelője, a világ első számú gyorsaságimotoros-versenysorozata, a MotoGP futamainak befogadására is - jelentette be az innovációs és technológiai miniszter.

Palkovics László a projektindító sajtótájékoztatón azt mondta: a beruházás, amely a pályaépítés mellett kiterjed a kiszolgáló-létesítmények, tréningközpont, konferenciaközpont, szálloda építésére is, 65 milliárd forintba kerül. A MotoGP jogtulajdonosával, a Dorna Sports-cal kötött megállapodás nyolc évre szól, az első versenyt 2023-ban rendezik meg a kelet-magyarországi pályán - jelezte a miniszter. A tárcavezető meggyőződése szerint az ilyen és hasonló komplex fejlesztések eredményezik egy-egy régió kiemelkedését, a MotoGP beruházás eredményeként pedig Győr és Kecskemét után Debrecen, illetve a kelet-magyarországi térség is a magyar járműipar központjává válik. Palkovics László beszélt arról is, hogy a kormány elfogadta az autó-motorsport stratégiát, amely kiterjed az infrastruktúra-fejlesztésre, az oktatásra és edzőképzésre, illetve a sportág jövőbeli támogatására is. Olyan aszfaltcsíkot építenek, amilyen még nincs a világon, és a sport mellett a közlekedésbiztonsági képzéseknek is helyet biztosít a jövőben - tette hozzá a miniszter.

 

MTI/T.D.

Kapcsolatfelvétel | Adatvédelmi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001-2024. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu