Belföldi hírek

H I R D E T É S
2024.04.20. - Saturday, Konrád, Tivadar napja van.

Rövid hírek

KT: teljesülhetnek az idei gazdasági célok

2018. June 11. 13:03
KT: teljesülhetnek az idei gazdasági célok

Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke szerint a gazdaság teljesítménye és a tartalékok biztosítják, hogy teljesüljön az idei költségvetés, a kedvező folyamatok pedig a következő években is folytatódnak.

Közölte, hogy a gazdaság teljesítménye a Költségvetési Tanács szakértői szerint 3,5-4 százalék körüli, vagyis a kormány előrejelzésénél kicsivel mérsékeltebb. Üdvözölte ugyanakkor, hogy a költségvetésbe jelentős tartalékokat építettek, a mozgásteret pedig az alacsony, 1,5 százalékra tervezett költségvetési hiány is növeli. Utóbbi legalább ezermilliárd forint rejtett tartalékot jelenthet, amihez további 250 milliárd forintnyi váratlan helyzetekben igénybe vehető tartalék járul, ám ezeket csak indokolt esetben szabad fölhasználni - tette hozzá.  Kovács Árpád szerint a magyar gazdaság külső források nélkül is tartósan el tudja érni a 3 százalékos növekedést és egy nehezebb nemzetközi környezetet is elvisel. A Költségvetési Tanács elnöke szerint jövőre tovább mérséklődhet Magyarország devizakitettsége, 2020-ra pedig a GDP 70 százaléka alá eshet az államadósság mértéke.

 

MTI/T.D.

Kapcsolatfelvétel | Adatvédelmi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001-2024. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu