Belföldi hírek

H I R D E T É S
2024.04.19. - Friday, Emma napja van.

Rövid hírek

Egy éves program indul a közművelődés fejlesztésére

2020. December 08. 08:57
Egy éves program indul a közművelődés fejlesztésére

Egy kisebb reformon esik át a magyarországi közművelődés, egy éves, Közművelődési Foglalkoztatási és Képzési Program nevű terv indul ugyanis, mely az e területen dolgozók elhelyezkedését és képzését segíti. Kétezer ember foglalkoztatására lesz így lehetőség országszerte.

A program december 1-jétől aktív és 2021. november 31-ig tart. Célja, hogy a közművelődésben képzett szakemberek dolgozzanak, legalább középfokú végzettséggel és releváns szakmai tapasztalattal, hogy az ágazat tényleg hatékonyan működhessen. Az erről szóló törvénymódosítás szerint Magyarországon minden önkormányzatnak középfokú végzettségű embert kell majd foglalkoztatnia. Az ő felzárkóztatásukra kitűnő e projekt. A foglalkoztatottak szakmai képzettségét javítják és a szakmai tevékenységek elindítását foglalja magában a program, melyet a kormány 5,5 milliárd forinttal támogatott.

 

Ahhoz, hogy a programba bekapcsolódjon egy önkormányzat, nyilatkoznia kell a programba bevont személy továbbfoglalkoztatásáról és megállapodást kell kötnie erről a Nemzeti Művelődési Intézettel. Az önkormányzatoknak érdeke is mindez, hiszen a jogszabályok a törvénymódosítás miatt már előírják a képzettségi minimumot.

 

M. A. 

Forrás: mti

Kapcsolatfelvétel | Adatvédelmi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001-2024. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu