A termelékenység növelését tűzte ki célul a kormány
2021. May 10. 09:37Újabb támogatási csomagot indít 30 millió forintos keretösszeggel a kormány - Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter közleménye szerint a vállalatok termelékenységének növelését célozzák vele. A cégek modernizálhatják üzemeiket és irodáikat a támogatott beruházásokkal.
Mint ahogy a külügyminiszter közösségi oldalán fogalmazott, a versenyképesség növelésére irányul a támogatási program. Akkumulátor- és a gyógyszergyártó cégek, az orvosi eszközöket gyártók, valamint az élelmiszeripar kiemelt jelentőségűek szerinte. A vállalatok a támogatásnak köszönhetően fejlesztéseket, modernizációkat hajthatnak végre, valamint a termelékenységüket növelhetik.
A kérelmeket olyan vállalatok nyújthatják be, amelyek legalább 2 millió eurónyi beruházást valósítanak meg. Emellett a cégeknek garantálniuk kell, hogy nem bocsátják el munkavállalóikat, a béreiket pedig emelni fogják. A megyék fejlesztési szintjétől függően 20 vagy 33 százalékos támogatást kaphatnak a külügyminiszter szerint. Mint említi, egy vállalat maximum 1,8 millió eurós támogatásban részesülhet majd.
M. A.
Forrás: mti