Belföldi hírek

H I R D E T É S
2024.04.20. - Saturday, Konrád, Tivadar napja van.

Rövid hírek

A biztonság költségvetése lesz a jövő évi

2019. July 13. 14:48
A biztonság költségvetése lesz a jövő évi

A magyar családok és a biztonság költségvetésének nevezte a jövő évi költségvetést Németh Szilárd miniszterhelyettes, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára.

Németh Szilárd elmondta: mintegy 103 milliárd forinttal nagyobb a jövő évi honvédelmi költségvetés az ideinél. A védelmi kiadásokra 616 milliárd forint jut, amiből 216 milliárd forintot szánnak fejlesztésekre. A megemelt büdzsére nemcsak az új biztonsági kihívások miatt van szükség – fogalmazott az államtitkár –, hanem azért is, mert újra erősödik az Európát sújtó migrációs krízis. Németh Szilárd kitért arra is: 2002 és 2010 között 18 ezer fővel csökkent a honvédség létszáma, megszűnt 50 katonai szervezet és laktanyákat zártak be, illetve mintegy 50 ezer különféle haditechnikai eszközt adtak el. 2010 óta viszont 15 százalékkal nőtt a honvédség létszáma. A tervek szerint az aktív katonák létszáma 30 ezer főre emelkedhet, s mellettük 20 ezer főnyi tartalékos teljesít majd szolgálatot. Németh Szilárd szavai szerint az ország, illetve az emberek biztonságának garantálása a legfontosabb nemzeti érdek.

Kapcsolatfelvétel | Adatvédelmi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001-2024. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu