"Ez egy igazi regionális esemény, hiszen 7 szomszédos országból jöttek érdeklődők"- mondta megnyitó beszédében 2012.m...
Tarlós István főpolgármester hivatalában fogadta a Ferencváros női kézilabda csapatát abból az alkalomból, hogy megvé...
Az Országgyűlés számvevőszéki és költségvetési bizottsága, valamint gazdasági bizottsága meghallgatás után úgy döntöt...
Az ÁSZ a stratégiája szerint a felelősségteljes, következményekkel járó, a jognak érvényt szerző közigazgatás működés...
Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter Szekszárdra látogatott, és a Kormányablakban fejtette ki állá...
Május 20-án, hétfőn indul a háromnapos üléshét a Parlamentben. Kedden és csütörtökön tart még ülést a Ház.
Átadták a Ferro-Flex Gép és Szerkezetgyártó Kft. új gyártócsarnokát, mely az Új Széchenyi Terv támogatásával épült.
A tervezett létesítmény egy helyre összpontosítaná a vasúti-, a távolsági- és a helyi tömegközlekedés irányítását Deb...
4,4 milliárd forintból épült fel a Henkel Magyarország Kft. ragasztógyára a Tatabánya-Környe Ipari Parkban, melyet Cz...
Orbán Viktor miniszterelnök Chicagóban, a NATO 25. csúcstalálkozójának nyitó tanácskozásán vett részt, ahol egyúttal ...
Ven Csia-pao kínai miniszterelnök Pekingben 2012.május 13-án tárgyalt a dél-koreai elnökkel és a japán kormányfővel is.
A napokban új együttműködési megállapodást kötött Magyarország és a németországi Baden-Württemberg tartomány kormányk...
A vártnál jóval nagyobb számban adtak be pályázatot az önkormányzatok a komplex telepprogramra, ezért a pályázati hat...
Akár több évre is börtönbe kerülhetnek a hamis gyógyszerek gyártói, forgalmazói és terjesztői a 2013 júliusában életb...
Egyre nő a kereslet a Balaton környéki ingatlanok iránt. A piacot leginkább a stagnáló árak jellemzik, mely a korábbi...
A Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal vezetőjét, Rácz Róbert kormánymegbízottat kérdeztük a helyi Kormányablak tapasz...
A Kínai Nemzetközi Kereskedelmi Fejlesztési Tanács elnök helyettese, Yu Ping vezetésével 15 fős kínai gazdasági dele...
Dr. Pesti Imre kormánymegbízott 2012. április 26-án sajtótájékoztatót tartott Budapest Főváros Kormányhivatalában, me...
Két fiatal próbált meg a hétvégén betörni a dunaújvárosi lőtérre ám egy bebetonozott fal útjukat állta.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyőrei több min 10 millió forint értékű cigarettát foglaltak le Mándokon.
Egy 43 éves nyíregyházi nő ellen indított eljárást a rendőrség, a nő ugyanis inzulint adott az egyébként nem cukorbet...