H I R D E T É S
2016.12.07. - szerda, Ambrus napja van.

Pályázat

Még lehet pályázni a földprogramra

Még lehet pályázni a földprogramra

Április elsejéig lehet pályázni az Emberi Erőforrások Minisztériuma által meghirdetett szociális földprogramra.

A pályázaton 250 millió forintos támogatást igényelhetnek olyan hátrányos helyzetű települések és intézmények, ahol magas az álláskeresők aránya. A pályázat tulajdonképpen három részből áll, melyek elsősorban a munkalehetőség megteremtését a mezőgazdasági termelés fejlesztését elősegítő eszközbeszerzést illetve a kisállattartást hivatott szolgálni. A Közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó szociális földprogram alapprojekt keretösszege 120 ezer forint. 50 millió forintos keretösszegre lehet pályázni eszközbeszerzési és fejlesztési beruházásokra, mellyel elsősorban a mezőgazdasági termelést is folytató szervezetek piacra jutását szeretnék támogatni. 80 millió forintos keretösszeg áll rendelkezésre a Kertkultúra és kisállattartási alapprojektre pályázók számára.

 
2013-ban is sikeres volt a földprogram

A szociális földprogram 2013-ban is sikeres volt, hiszen 150 településen közel 300 ezer embert érintett a támogatás és több mint 500 hektár addig műveletlen földterületnek a megmunkálása valósult meg. A 2014-es pályázat várhatóan kétszer ekkora területet és további 50 ezer embert érint majd. A pályázat célja a leghátrányosabb települések segítése azáltal, hogy a közfoglalkoztatáson keresztül egy olyan szociális gazdaságon alapuló terméklánc jöjjön létre, amely hosszú távon fenntartható és a település gazdasági és foglalkoztatottsági növekedését idézze elő. Fontos cél a gazdasági jólét javítása, a foglalkoztatottság növelése és a hátrányos helyzetű emberek életminőségének javítása. A szociális földprogram fokozza a helyi társadalom együttműködését és az összetartást is.

 

-BT-

 

Kapcsolatfelvétel | Adatvédelmi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001-2016. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu