2012.02.08 - szerda, Aranka napja van.   |   E-mail küldés
Tolna megyei siker a RangAdón
A bonyhádi Perczel Mór Közgazdasági Szakközépiskola The Company elnevezésű csapata nyerte meg a RangAdó vetélkedő dél-dunántúli döntőjét. A völgységi csapat rendkívül szoros versenyben, mindössze egyetlen ponttal előzte meg a paksi Energetikai Szakközépiskola A Pech-esek elnevezésű csapatát. Harmadik a kaposvári Noszlopy Gáspár Közgazdasági Szakközépiskola Adósok(k) csapata lett.
A RangAdó középiskolai vetélkedőt idén első alkalommal hirdette meg az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal. A játékra középiskolai diákokból verbuválódott ötfős csapatok jelentkezését vártuk. A vetélkedőbe országosan megközelítőleg 200 iskolából több mint 600 csapat, Dél-Dunántúlon csaknem húsz iskolából félszáznál is több csapat nevezett be.

A régiós döntőbe a megelőző hetekben lezajlott három internetes forduló során legjobb eredményt elérő csapatok jutottak be: a pécsi fináléban négy paksi, két bonyhádi és egy kaposvári csapat mérte össze felkészültségét. A döntőben összesen 11 feladatot kellett megoldaniuk a csapatoknak, amelyek tagjai ismét bizonyították felkészültségüket és rátermettségüket. A döntőben a kreativitást, az önálló gondolkodást és az interaktivitást előtérbe helyező feladatok voltak túlsúlyban, és bár voltak köztük valóban nehéz kérdések is, végül mindössze egyetlen pont döntött a bonyhádi csapat mellett.

 

A RangAdó dél-dunántúli döntőjének végeredménye:

 

1. The Company (Perczel Mór Közgazdasági Szakközépiskola, Bonyhád) 112 pont
2. A Pech-esek (Energetikai Szakközépiskola, Paks) 111 pont
3. Adósok(k) (Noszlopy Gáspár Közgazdasági Szakközépiskola, Kaposvár) 108 pont

 

A The Company elnevezésú csapat képviselheti tehát a régiót a RangAdó országos döntőjében, amelyet április végén rendeznek meg a fővárosban. Az országos döntőt az MTV felvételről közvetíti, és a legjobbak - a naprakész adózási ismereteken túl - fejenként egy-egy laptoppal lehetnek majd gazdagabbak.

 

Tolna megye online

Szólj hozzá a fórumon! MCOnet Fórum



Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu