

- Magánemberként azonnal csatlakoztam a kezdeményezéshez, hiszen más lehetőséget nem látok a jelenlegi helyzet javítására.

Városi látkép a várból
A városi önkormányzat előző testületi ülésén ismertettem a Zarándoklatra vonatkozó javaslatom a képviselő urakkal, a következő ülésen fogunk szavazni a csatlakozási szándékról. Sokan érdeklődnek a Nemzeti Zarándoklat 2009. elnevezésű mozgalom iránt, szinte száz százalékban támogatják a kezdeményezést, ezért várhatóan csatlakozunk a résztvevő településekhez.

Polgármesteri Hivatal - Sárospatak
- Milyen lehetőségeket lát a mozgalomban?
- Azt várom, ami eredetileg a két szervező polgármester elvárása is. Bízunk benne, hogy olyan tömeget tudunk mozgósítani, amely békés úton éri el céljait - elsődlegesen a parlament önmaga általi feloszlatását. Vannak radikálisabb elképzelések, de az alapvető eszme közös.

Hild tér - Sárospatak
Mi elsősorban azt szeretnénk, hogy azok irányítsák az országot, akik a hétköznapokon itt élnek mellettünk, velünk, és belelátnak az emberek gondjaiba. Ezért azt gondolom, hogy nagyobb szerepet kellene kapniuk az önkormányzati vezetőknek és képviselőknek az ország vezetésében. Jelenleg láthatóan nem így működik a rendszer.

A Református Kollégium régi épülete - Sárospatak
- Tart-e valamilyen rendbontástól az út során?
- Azokért a polgárokért, akik velünk fognak tartani, személy szerint felelősséget vállalok. Gondolom, ezzel így van a többi városvezető is. Viszont ott van az a veszély, hogy a tömegben elvegyülnek bizonyos rendbontók, akiket nekünk közösen kell kordában tartani. Összességében hiszem, hogy sikerül egy békés zarándoklatot megvalósítanunk. Úgy gondolom, hogy a megfogalmazott célok olyanok, amelyek a békés természetű embereket vonzzák.

A Rákóczi vár és a Bodrog folyó képe - Sárospatak
- Ön szerint milyen lesz a megítélése a Zarándoklatnak?
- A résztvevő városvezetőkkel úgy gondoljuk, hogy a pártokat teljesen szeretnénk kizárni a mozgalomból. Abban bízom, hogy ez a fajta pozitív megnyilvánulás végig ki fog tartani utunk során.

Aros János, Sárospatak alpolgármestere
Sajnos országunk olyan mélységbe süllyedt, hogy a politikából kiábrándult emberek többsége mellénk fog állni.
Borsod Megye Online - PZs
Szólj hozzá a fórumon!
MÖOSZ Online - Megyei Önkormányzatok Országos Szövetsége