2012.02.08 - szerda, Aranka napja van.   |   E-mail küldés
Április 6-ig tekinthető meg Imre Péter grafikai kiállítása a megyei kórház folyosógalérián
Imre Péter Szekszárdon élő és alkotó szobrászművész és rajztanár grafikából nyílt kiállítás március 6-án délután a folyosógalériáján. Az eseménynek különleges hangulatot adott, hogy mind az alkotó, mind a közreműködők több szállal kötődnek az orvosi pályához illetve a kórházhoz.
A megjelenteket először Cser Ildikó sajtóreferens üdvözölte, majd dr. Kováts Attila radiológus rezidens fuvolázott, gitáron kísérte: Bordy Csongor, akinek a szülei kórházunk orvosai.

 

A nagy méretű, valójában jóval tágasabb helyiségben érvényesülni tudó alkotások készítőjét a művész bátyja, dr. Imre József, szülész-nőgyógyász mutatta be.


A családi kötődés révén személyes hangvételű megnyitóban gyermekkoruktól fogva rajzolta fel testvére pályájának ívét. Tolnától - ahol Mözsi Szabó István festőművész istápolta a tehetségesen rajzoló diákokat - , a pécsi orvosi egyetemen, Szegeden, Debrecenen át Budapestig, ahol a Képzőművészeti Akadémián már Somogyi József szobrászművész volt Imre Péter mestere. Amint hallhattuk, a művészi vénát valószínűleg apai nagyapjuknak, Imre Józsefnek köszönhette, aki valaha a Szent István Bazilika felújításának vezető építésze volt.

 

Imre Péter grafikai kiállítása a megyei kórház folyosógalérián

Imre Péter grafikai kiállítása a megyei kórház folyosógalérián


Imre doktor a kiállítás helyszínéről is szép szavakkal szólt. Felidézte azokat az éveket, amikor a jelenlegi igazgatóság helyén még a szülészet-nőgyógyászat működött, s ahol kezdő, fiatal orvosként első vizsgálatait végezte. Akkor még nem hitte volna, hogy két évtizeddel később öccse kiállítását nyithatja majd meg e falak között.


A grafikákat Delacroix szavaival ajánlotta a látogatók figyelmébe: A kép első kötelessége, hogy ünnep legyen a szem számára.

 

Az ünnepélyes megnyitón a kórház több orvosa is megjelent, köztük dr. Répásy István, a szülészeti osztály vezetője, aki köszönetét fejezte ki Imre Péternek azért a 20 képért, amelyeket a művész az osztálynak adományozott. Dr. Répásy István úgy fogalmazott, hogy a kórtermek falait díszítő grafikák „állandó kiállítást" képeznek, és sok, hasonlóan nagylelkű mecénást kívánt a kórháznak.

 

Az alkotások április 6-ig tekinthetők meg munkaidőben 8-15 óráig.

A helyszín a szülészet Wesselényi utcai portája felől közelíthető meg.

 

(Forrás: Tolna Megyei Önkormányzat Balassa János Kórháza - portal.tmkorhaz.hu)

 

Tolna megye online

Szólj hozzá a fórumon! MCOnet Fórum



Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu