Belföldi hírek

H I R D E T É S
2024.04.19. - Friday, Emma napja van.

Kultúra - Magyar Nemzeti Értékek

Vidnyánszky: a Pajtaszínház a szakmának is segít

2016. November 10. 08:36
Vidnyánszky: a Pajtaszínház a szakmának is segít

2017. január 28-29-én mutatkoznak be a Pajtaszínház második felvonásában 19 megye településének amatőr színjátszó csoportjai a Nemzeti Színházban. A településeknek a Magyar Teátrumi Társaság nyújtja a szakmai segítséget, a társaság elnöke, Vidnyánszky Attila kiemelte, hogy a színjátszókörök is segítik a szakmabelieket.

A Pajtaszínház mintaprojekt 2015 őszén indult útjára a Nemzeti Művelődési Intézet és a Magyar Teátrumi Társaság által. Az első körben hat megye településén indult el amatőr színjátszókör, amelyek idén januárban bemutatták tudásukat a Nemzeti Színházban. Az idei cél, hogy 19 megyére kiterjesszék a programot. Vidnyánszky Attila örömét fejezte ki, hogy a projekt működik: "létrejöttek kapcsolatok, létrejöttek produkciók, újjászülettek közösségek, kistársulatok".

 

Vidnyánszky Attila, a Magyar Teátrumi Társaság elnöke és Nemzeti Színház igazgatója

 

Hangsúlyozta, hogy számukra is segítséget nyújtanak a színjátszókörök, mivel segítenek emlékezni arra, hogy ez számukra is öröm a színjátszás, nem csak munka. "Mi szakmabeliek hajlamosak vagyunk csak dolgozni, de ők nem dolgoznak, hanem játszanak és ünnepelnek, ezáltal segítenek minket is kicsit visszarántani oda, amikor még egy-egy előadás számunkra is ünnep volt" - fogalmazott az elnök.

 

/T.D.

Kapcsolatfelvétel | Adatvédelmi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001-2024. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu