Belföldi hírek

H I R D E T É S
2024.03.29. - Friday, Gedeon napja van.

Kultúra - Magyar Nemzeti Értékek

Vállalkozások és digitalizáció - Ingyenes képzést tartott Budapesten az IPOSZ

2022. November 08. 11:50
Vállalkozások és digitalizáció - Ingyenes képzést tartott Budapesten az IPOSZ

Képzést tartott térítésmentesen az Ipartestületek Országos Szövetsége a fővárosban. A képzés előadója Halász Norbert volt, a Zip's Design Studio alapítója, aki a résztvevőkkel elemezte a gyakorlati részeket és esettanulmányokat is bemutatott.

Kétnapos előadás zajlott október 26-a és 27-e között az IPOSZ rendezésében Budapesten, melyen elsősorban a digitális kor adta lehetőségeket mutatták be a résztvevők az érdeklődő vállalkozóknak.

 

Halász Norbert, a Zip’s Design Stúdió alapítója és kreatív producere elmondta: sokkal inkább a gyakorlati- vagy esettanulmányok megoldásáról esett szó, illetve az azokra adott reakciókról. Az elméleti részekkel dr. Hajdú Noémi egyetemi docens nyújtott „mankót” a vállalkozóknak: milyen lehetőségek állnak rendelkezésükre, amelyekkel tudják tartani a kapcsolatot a vevőkkel a digitális térben, s előrébb tudják juttatni vállalkozásukat.

 


Halász Norbert, a Zip’s Design Stúdió alapítója és kreatív producere

Halász Norbert, a Zip’s Design Stúdió alapítója és kreatív producere

 

Halász Norbert hangsúlyozta: nagyon örülnek annak, hogy interaktív workshop és beszélgetés lett az eseményből, mert ezek a leginkább előremutató lehetőségek a vállalkozók számára.

 

Hozzátette: reményeik szerint mindenki számára világossá tették, hogy érdemes foglalkozni ezzel, időt szánni rá, akár a maguk idejéből, akár tanácsadó cégek bevonásával, de mindenképp fontos fejlődni ezen a területen. Ez még azokra is vonatkozik, akiknek sikeres a vállalkozása.

 



Valamelyest kiszámítható reakciókkal találkoztak. Nem kérdés, hogy a vállalkozói rétegben mindenki tisztában van azzal  – és jelen is van valamilyen szinten – a digitális platformokon. Hogy kinek mennyire van erre szüksége, vagy mi a megfelelő csatorna, amit használ, az persze mindig lehet egy jótékony vita alapja – mondta a kreatív producer.

 

Az az elmélet is megdőlhet, miszerint a kisvállalkozásoknak nincs lehetősége szakemberekkel együttműködni. Egyre több jó tanácsadó cég van, amely segítséget nyújt az indulásnál vagy a vállalkozás továbbfejlesztésénél.

 

A nehéz helyzetek lehetőséget adnak – emelte ki Halász Norbert. Ilyenkor több lehetőségük van az embereknek a kommunikációra, s még fontosabb, hogy saját vásárlóikat, vendégeiket meggyőzzék, pozitív üzeneteket juttassanak el hozzájuk - mindez nagyobb segítséget nyújthat abban, hogy a vállalkozók növelni tudják bevételüket.

 

Dr. Hajdú Noémi, a Miskolci Egyetem Marketing és Turizmus Intézetének egyetemi docense

Dr. Hajdú Noémi, a Miskolci Egyetem Marketing és Turizmus Intézetének egyetemi docense

 

A képzés üzenete, hogy használják bátran azok az emberek is, akik tartanak szakember bevonásától – a Facebookon is rengeteg információ található, s igenis törekedni kell arra, hogy jelenlétük egyre professzionálisabb legyen ezen a téren.

 

A kétnapos tréningen kiemelt hangsúlyt kapott a vevőorientált marketing. A résztvevők képzést kaptak arról, miként lehet egy terméket, egy szolgáltatást közösen kifejleszteni a vevőkkel, hogy aztán abból többet vásároljanak.

 

Dr. Hajdú Noémi egyetemi docens a Miskolci Egyetem Marketing és Turizmus Intézetétől egy fontos problémára hívta fel a figyelmet.

 

Pont most van ideje a marketingnek, s sajnos sokan épp most hagyják abba, mert nincs rá pénz. Pedig most kell hírt adni magunkról, kommunikálni, új vevőket szerezni. Ezt egy nagyon szisztematikus, folyamatos marketinggel lehet megoldani.

 

Dr. Hajdú Noémi elmondta, ő maga régóta foglalkozik vállalati marketing tanácsadással, s a koronavírus-járvány alatt rájött arra, hogy erre igen nagy az igény. Nagy baj alakult ki a piacon, s újfajta marketing-megoldásokra volt szükség, hogy életben lehessen tartani a vállalkozásokat.



 

A vevő-orientált marketing-megoldásokról szóló előadás keretében a kis- és középvállalkozásoknak adtak tanácsot. Megváltozott a világ, sok a változó tényező, új trendek vannak, módosultak a fogyasztói szokások. Más-más szokása van a különböző generációhoz tartozó embereknek.

 

Vajon hogyan lehet megfelelni ezeknek az igényeknek? Olyan korszakban élünk jelenleg, amikor egyszerre van jelen a hagyományos és az innovációs termék is.

 

A vevő-orientált marketing keretében úgy kell fejleszteni termlékeinket, szolgáltatásainkat, hogy azok megfeleljenek a vevők igényeinek. Együtt gondolkodunk és az igényeknek megfelelően új termékeket hozunk létre.

 

Dr. Hajdú Noémi elmondta: szikvizes, pék- és cukrászmesterekkel, borász vállalkozókkal beszélgettek például arról, mit tapasztalnak a piacon, milyen új fogyasztói igények vannak, hogyan kapcsolódhatnak az új hagyományokhoz.

 

„Sok kérdést kaptam azzal kapcsolatban, hogy online marketing megoldásokkal hogyan lehet segíteni ezen” – mondta a docens.

 

Kulcsfontosságú dolog a szegmentálás, azaz, hogy hogyan csoportosítjuk vevőinket, s lényeges külön tartalmat gyártani az egyes csoportoknak, külön kommunikálni velük.

 

A piacon a hagyományosak mellett megtalálhatók az innovatív termékek is, s ugyanez a marketingre is igaz – hívta fel a figyelmet dr. Hajdú Noémi. Az idősebb generáció a hagyományos médiatartalom fogyasztója, de egy Y- vagy Z-generációhoz tartozó embert már szinte csak online felületen lehet elérni.

 


 

Korszakhatáron vagyunk, korszak-váltásban, amikor minden eszközt be kell vetni – a krízis okán is.

 

Az egyetemi docens kiemelte: sok lehetőség van a tanulásra, számos online felületen lehet igénybe venni kurzusokat és sok a marketing tanácsadó cég is. Olyat kell választani, akivel tudunk együtt dolgozni, hiszen a vállalkozók ismerik a saját vevőiket a legjobban.

 

Ebben az éven az IPOSZ, ezen belül is a Békési Ipartestület felkarolta a szikvizeseket. Március óta szervezett előadásokat például a szikvizet kínálóknak, mert szükségük van a marketingre. A szikvíz hungarikum, de nehéz a helyzete az ásványvizekkel szemben. A mostani programsorozattal megcélozták a szikvizesek „társszakmáit is”: itt a málnaszörpre és a fröccsre kell gondolni. A vendéglátóipar is így kapcsolódott a történetbe.

 

A koronavírus óta nagyon megnőtt az igény a kis- és középvállalkozások marketingjének segítésére. Ahogy nő az igény, úgy nyílik a piac is.

 

Dr. Hajdú Noémi mindenkinek azt javasolja, ha van rá módja, keresse a lehetőségeket: új gondolatokat kaphatunk, amelyeket megvalósíthatunk saját vállalkozásunknál. Sikeresebb, tudatosabb marketingtevékenységet realizálhatunk.

 

B.A.

Kapcsolatfelvétel | Adatvédelmi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001-2024. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu