Belföldi hírek

H I R D E T É S
2024.04.16. - Tuesday, Csongor napja van.

Kultúra - Magyar Nemzeti Értékek

Kettős tematikájú tárlatot nyitott a Magyar Kézművességért Alapítvány

2021. August 02. 17:06
Kettős tematikájú tárlatot nyitott a Magyar Kézművességért Alapítvány

A Magyar Kézművességért Alapítvány kettős tematikájú tárlatot nyitott a Duna Palotában, ahol a Magyar Kézművesség-2021., valamint a Virág a művészetben – kézműves szemmel elnevezésű kiállítást tekinthetik meg az érdeklődők.

Németh László, az Ipartestületek Országos Szövetségének (IPOSZ) elnöke a kiállítás megnyitóján elmondta, hogy több mint 25 éve hirdet meg tematikus kiállításokat az IPOSZ által alapított Magyar Kézművességért Alapítvány. Utalva az elmúlt hónapok nehézségeire, kiemelte a művészi összefogás és elhivatottság fontosságát, ami a kiállítás fő tematikáját is jellemezte. Külön megköszönte az alkotók, a támogatók, zsűri és az alapítvány munkáját.

 


Dr. Németh László, az IPOSZ elnöke

 

A hazai és határon túli tárgyalkotók számára az IPOSZ a BKIK Kézművesipari Tagozatával hirdetett meg pályázatot, melyre 3 olyan alkotással jelentkezhettek, amelyeket természetes alapanyagokból és technikával készítettek.

A pályázatra beérkezett munkák 2 téma köré csoportosultak. Egyrészről a mai modern világban is használható kézműves alkotások születtek, másrészről pedig a virág szimbólumot alkották újra a magyar népi iparművészek.

 

Dr. Bába Szilvia

Németh László szerint a tárlatot végignézve az alkotók törekedtek rá, hogy a régi értékeket megőrizve, de a mai kor elvárásainak megfelelően mutassák be az újragondolt tárgyakat.

 


 Az IPOSZ megerősítette, hogy a jövőben továbbra is támogatni fogja a magyar kulturális értékeket és tradíciókat megőrző szakmákat.

 

Bornemissza Miklós

A meghirdetett pályázatra 170 alkotás érkezett, melynek közel kétharmadát tekinthetik meg a tárlaton. A kiállítás tárgyai 2021. augusztus 19-ig minden nap díjmentesen várja a látogatókat a Duna Palotában.

 

László Sándor

Az eredményhirdetésre a Duna Palota dísztermében került sor, ahol a kiállításra bekerülő pályamunkák alkotói oklevélben részesültek.

 

 

BG

Forrás: IPOSZ

Képek: Youtube

Kapcsolatfelvétel | Adatvédelmi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001-2024. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu