Belföldi hírek

H I R D E T É S
2024.03.28. - Thursday, Hajnalka napja van.

Kultúra - Magyar Nemzeti Értékek

Fényáradat Pécsett

2017. March 24. 18:04
Fényáradat Pécsett
A tavaly nyáron bemutatkozó rendezvény akkor hatalmas sikert aratott. Idén pedig minden eddiginél nagyobb műsorral készülnek a szervezők. 

 

Ebben az évben is megnyitja kapuit Magyarország első fényfesztiválja június 30. és július 2. között. A tavalyi évben több mint tízezren látogattak el a pécsi rendezvényre, ahol valósággal fényárba borult az egész belváros. Akkor Pécsett mintegy 10 ezer négyzetméternyi felület volt kivilágítva. Idén szinte hihetetlen, mesébe illő légtornászok produkcióján ámulhatnak majd az érdeklődők. 
 
 
Zsolnay Fényfesztivál
Idén is lesz fényjáték
 
 
Ráadásul ezen felül olyan különleges kulturális programokkal várják a vendégeket, mint például cirkuszi, színházi előadásokkal és zenei koncertekkel. 
 
 
Zsolnay Fesztivál
Számos kulturális programmal készülnek a szervezők
 
 
Ebben az évben egyébként nagy hangsúlyt fektetnek a művészet, a tudomány és a technológia egyesítésre. Megjelennek továbbá természetes napfényt használó projektek is. Érdemes tehát ellátogatni a városba, ahol hamarosan a fény kerül a középpontba. 
 
 
 
 
N.O.
Kapcsolatfelvétel | Adatvédelmi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001-2024. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu