Állami tulajdonban Barabás Miklós festménye
2014. November 06. 18:27Ismét állami tulajdonba került Barabás Miklós Gróf Nádasdy Ferencné,gróf Zichy Ilona című híres festménye.
A kép egészen 2015. január 31-ig lesz megtekinthető a Szent István Király Múzeumban Székesfehérváron. 2014 őszén lett figyelmes a Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ Műtárgyfelvételi Irodája a festményre egy főváros árverezőház aukciós kínálatában. A központ október hatodikán meg is vásárolta összesen 6 millió 600 ezer forintét, így megint állami tulajdonba került.
Miklós Gróf Nádasdy Ferencné,gróf Zichy Ilona című híres festmény
A kiállítást követően a festmény a Forster Központ vagyonkezelésében lesz és a nádasdladányi Nádasdy-kastélyba helyezik majd át. Barabás Miklós a 19. század egyik kitűnő művésze volt, aki elsősorban portréfestményeket készített. Ezenfelül rengetet zsánerképet és tájképet is alkotott. Képeivel találkozhatunk a Magyar Nemzeti Galériában, a Petőfi Irodalmi Múzeumban, de Bukaresten és Erdélyben is több alkotása lett már kiállítva.
Képforrás:forsterkozpont.hu,utazok.hu
N.O.