

Az eljárást mobiltelefon segítségével rögzítették. Az ügyről kedd esti sajtóértekezleten számolt be Robert Kalinyak belügyminiszter és Jan Packa országos rendőrfőparancsnok. Az érintett rendőrök ellen megindult az eljárás. Feletteseiket lefokozzák. A gyerekek azután kerültek rendőrkézre, hogy világos nappal az utcán megtámadtak és kiraboltak egy asszonyt. A hat támadó közül három kiskorú volt. A gyerekeket bevitték az őrsre, ahol meztelenre kellett vetkőzniük és a rendőrök utasításainak megfelelően megpofozták, majd megcsókolták egymást.
A jelenetet nyolc ordibáló rendőr követte figyelemmel és rögzítette. A televízióban bemutatott filmrészlet - túlzás nélkül állíthatom - sokkoló hatású, és csak véletlenül került nyilvánosságra. Az egyik rendőr hozzátartozója juttatta el a Sme napilapnak. A lap tudomása szerint egyébként nincs vége a borzalmaknak, több ilyen felháborító felvétel készült. Az egyiken például kutyákat uszítottak a rendőrök roma gyerekekre, miközben azt ordítozták, hogy "cigány banda". A felvételek az egyik közelebbről meg nem határozott kassai rendőrőrsön készültek.
forrás:MR-Haják-Szabó Mária (Pozsony)
Szólj hozzá a fórumon: Roma gyerekeket aláztak meg Kassán