2012.02.10 - péntek, Elvira napja van.   |   E-mail küldés
Mégsem az Air France roncsai bukkantak elő
illusztráció
Nem az Air France 447-es járatának maradványait, hanem közönséges tengeri szemetet találtak az Atlanti-óceánon - tájékoztat brazil hivatalos forrásokra hivatkozva a hirado.hu. Közben a légitársaság vezérigazgatója bejelentette: biztosan nincsenek túlélők, mivel a gép darabokra hullott.
Egyelőre egyetlen darabot sem találtunk meg a repülőből - mondta csütörtök este Ramon Cardoso, a brazil légiirányítás igazgatója csütörtök este Recifében.

A hirado.hu beszámolója szerint azok a tárgyak, amelyeket csütörtök reggel kiemeltek a vízből, valószínűleg egy hajóról származnak. Ezek egyike egy fából készült raklap volt, az Airbus A330-as fedélzetén ilyen nem volt - írja az AFP.

Cardoso elmondta azt is, hogy az olajfolt - amelyről eddig azt hitték, hogy a szerencsétlenül járt repülő üzemanyag-maradványa - szintén egy hajóról származhat. A brazil hatóságok ennek ellenére továbbra is folytatják az eltűnt francia utasszállító roncsainak felkutatását a körzetben.

A légitársaság vezérigazgatója ugyanakkor arról beszélt, biztosan nincsenek túlélői a szerencsétlenségnek, mert a gép darabokra hullott.

[Forrás: OrientPress Hírügynökség]


Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu