Nincs szó arról, hogy Ukrajnába telepítsék az amerikai rakétaelhárító rendszereket – mondta az ukrán elnök, cáfolva ezzel az amerikai külügyminiszter-helyettes szavait. Moszkva egyértelmű és világos nyilatkozatot szeretne Washingtontól.
Nekünk senki semmi ilyesmit nem mondott és nem is javasolt - így reagált Viktor Juscsenko ukrán elnök Alexander Vershbow amerikai külügyminiszter-helyettes nagy vihart kavart bejelentésére miszerint szó van arról, hogy Ukrajnába telepítsék az amerikai rakétaelhárító rendszereket, vagy azok egy részét, amelyek lengyelországi és csehországi telepítéséről Barack Obama elnök nemrég lemondott. Ehhez Porosenko külügyminszter hozzátette, hogy az ukrán alkotmány kifejezetten tiltja idegen katonai támaszpontok létesítését.
Nyilatkozott természetesen Szergej Lavrov orosz külügyminiszter is, ő extravagánsnak és meglehetősen váratlannak minősítette Vershbow kijelentését. Sőt az amerikai vezetésen belüli esetleges vitákra, ellentmondásokra utalva úgy fogalmazott, hogy Vershbow nyilatkozatai rendszerint több kérdést vetnek fel, mint ahányat megválaszolnak. Mindenesetre Moszkva egyértelmű és világos nyilatkozatot szeretne Washingtontól az Európa térségében tervezett amerikai rakétaelhárító rendszerekről. Erre egyébként nemsokára kiváló lehetőség adódik: Vershbow főnöke Hillary Clinton külügyminiszter jövő hétfőn érkezik tárgyalásokra Moszkvába.
forrás:Nemes Gábor (Moszkva)